Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 5. kötet

Iratok - I. A nyugati offenzíva hatása a magyar külpolitikára (1940. május 11.—1940. június 26.)

metbarát szerepben tetszeleg; Bratianu György, aki aránylag legtöbb joggal hivatkozhat arra, hogy a német—román kapcsolatok kiépítésének mindig szószólója volt és Gigurtu, aki évek óta összeköttetésben áll német gazdasági körökkel. A felsoroltak mellett a gárdista mozgalomban némileg kompromittált Mihail Manoilescu-t inkább csak a teljesség kedvéért említem. Evidens, hogy a királynak nem volt bő választása. Hogy a külügyminiszteri állásra miért éppen Gigurtut választotta, arra talán az új külügyminiszter gazdasági ismeretei és kapcsolatai, illetőleg az ad magyarázatot, hogy Berlin felé ma elsősorban gazdasági kérdések jönnek tekintetbe. Gigurtu, Goga Octavián rövidéletű és kudarccal végződött kormányzásában jutott először politikai szerephez, akkor mint kereskedelmi miniszter. Ügyes gazdasági embernek tartják, de nem is tételezi fel róla senki, hogy politikai koncepciója lenne, s sokan azt is kétségbe vonják, hogy tisztában lenne azokkal a legelemibb kérdésekkel, amelyekkel most mint külügyminiszternek majd foglalkoznia kell. Politikailag súlytalan és színtelen, aki eddig inkább a háttérben tartotta magát. A király azonban szereti azokat, akiknek nincsen politikai múltjuk, akik alkalmazkodni és engedelmeskedni tudnak, s akik nem képzelik azt, hogy a puszta végrehajtáson kívül más szerepük is lehet abban a politikában, amelyet nevükkel fedezniök kell. Valószínűleg ezért is esett Gigurtura a választás. Az új román miniszterelnök, akinek kinevezésére állítólag rövidesen szintén sor kerül, előreláthatóan ugyancsak a fent felsorolt politikusok közül kerül majd ki. Egyelőre Argatoianunak volna a legtöbb kilátása. Egyesek Vajdát, mások Bratianut emlegetik, akit ugyan bizonyos mértékig handicappal erősen russzofob beállítottsága miatt Moszkva esetleg provokációnak vehetné, ha csakugyan ő kerülne a román kormány élére. Az sem lehetetlen, hogy Tatarescu örökét maga Gigurtu kapja, aki kétségtelenül a legengedékenyebb és a legkényelmesebb eszköz volna a király kezében. Ha meggondoljuk azt, hogy a román politikában eddig is az történt, amit a király akart, s hogy az uralkodó kívánságait Tatarescu kormányának tagjai is mindig maradéktalanul teljesítették, a külügyminiszterváltozásnak s az állítólag rövidesen bekövetkező kormányváltozásnak tulajdonképpen nincsen más jelentősége, mint az, hogy ezzel a király Berlin felé dokumentálja a román politika új irányát. Az új politikai kurzus állandóságára (hogy őszinteségéről ne is beszéljünk) nincsen semmi garancia. Minden csak félig-meddig fontos kérdésben a döntés és elhatározás továbbra is egyedül a királytól függ, aki — ha a politikai konstelláció újból megváltoznék — nyilván nem fog késlekedni, hogy majd ehhez is megfelelően alkalmazkodjék. Kérdés tehát, vájjon Berlin számára tényleg megnyugtató-e az, hogy az új külügyminisztert nem Gafencunak, hanem Gigurtunak hívják és hogy Tatarescu helyébe esetleg Argatoianu, Vajda vagy Bratianu kerül? De erre a kérdésre már nem az én hivatásom válaszolni. _, , Bárdossy s. k. Küm. pot. 1940—21/31—3131. Sokszorosított másolat. 169