Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - VII. Sumner Welles európai körútja; a nyugati hadjárat előkészítése; Dánia és Norvégia megszállása; Teleki Pál miniszterelnök római útja és levele Hitlerhez (1940. február 10—május 10.)

ezt a megoldást is kereken el kellene utasítani, még akkor is, ha szudétanémet területek nem csatoltatnának vissza Csehországhoz, ami ezt az elgondolást, természetesen, még elfogadhatatlanabbá tenné részünkről. El kellene utasítani azért, mert egy ilyen összefogás folytán előbb-utóbb Németországgal kerülnénk szembe, amelynek geográfiai és gazdasági öleléséből Csehország, mindaddig míg Ausztria Németországhoz tartozik, szabadulni sehogy sem képes és éppen ezért állandóan védekezni lenne kénytelen Németország olyan gazdasági és egyéb sakkhúzásai ellen, amelyekkel ez, Csehország minden szabad mozgását lehetetleníteni, a dolog természeténél fogva, állandóan törekedne. Ez a megoldás sem lenne tehát alkalmas arra, hogy Németország hátában egy nagyobb területen biztosítsa a kisebb népek kollaborációját és védekezését a német túlsúllyal szemben. A nehézséget mind a két esetben Csehország okozza, amely nem csak a német nemzettel, hanem Magyarországgal is szemben áll a tót kérdés miatt, amelyet a tót Felvidék annexiójával teremtett meg annakidején, hogy ez neki korridorul szolgáljon Oroszország felé. Egyáltalán lehetetlen elképzelni, hogy abban az esetben, ha Ausztria Németország integráns részét alkotja, Csehország a Nagynémet birodalom gyomrának közepén, újból az a németellenes pozíció, újból az a támadásra kész fellegvár, vagy ellenséges repülőbázis maradjon más nagyhatalmak kezében és olyan szerepre újból vállalkozhassék, amely szerepet Benes idejében betöltött. Ha ezt tenné, vagy megkísérelné, hamarosan újból mai sorsára jutna, mert nincs az az önérzettel bíró nagyhatalom, amely hosszabb ideig eltűrné, hogy területének úgyszólván a közepén szabadon járjon és keljen valaki, aki állandóan azzal kísérletezik, hogy ellene ott, merényleteket kövessen el. Csehország a függetlenségét csak úgy őrizheti meg a jövőben, és ezt a nyugati demokráciáknak meg kell érteniök; ha nem várják tőle, hogy Németországgal szemben a faltörő kos szerepét játsza és ha szép csendesen neutrálisán viselkedik minden európai konfliktus esetén. A védelmi vonalat ezért hátrább kell kiépíteniük. Csehország helyzete a politikai stratégia szempontjából az, mint a lengyel—német háborúban a korridoré volt, amelyet azonnal ki kellett volna a lengyeleknek üríteniök, nehogy egércsapdává váljék az ott harcoló csapatokra nézve; amint ez be is következett. Ehelyett egy egészen más védelmi vonalat kellene biztosítaniok és kellően kiépíteniük, amire úgy a magyar, mint hiszem a lengyel oldalon is, teljes mértékben meg van a készség és amelyet ily esetben intézményesen lehetne körülbástyázni. Erre szolgál a lengyel—magyar barátság és a magyar—lengyel határ, amely Szlovákia Magyarországhoz való visszakerülése folytán 300—350 kilométerrel nyúlna meg. Csehországot pedig, ha függetlenségét visszakapja, neutralizálni kellene, mégpedig európai garancák mellett, úgy mint Svájcot, ami egyúttal a mi számunkra is biztosíték volna az ellen, hogy a tótokat ellenünk izgassa. Ez volna a harmadik teóriában elgondolható megoldás, az egyetlen, amely reánk nézve is akceptábilis és ezért a nyugati nagyhatalmak részére is a legjobb, mert Németország hátában ez biztosítaná egyedül a szóbanforgó területszektoron a megfelelő 758