Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - VII. Sumner Welles európai körútja; a nyugati hadjárat előkészítése; Dánia és Norvégia megszállása; Teleki Pál miniszterelnök római útja és levele Hitlerhez (1940. február 10—május 10.)

kollaborációt a kisebb szomszéd népek közt. A magyar békefeltételi politikának az volna egyik előkelő feladata, hogy ezt megértesse a nagyhatalmak vezető államférfiaival, mert különben félő, hogy ha Ausztria Németországnál meghagyatik, ezen a téren fognak éppen, Benes úr akciója folytán újból lehetetlen elgondolások előtérbe nyomulni. Hogy ez az elgondolás plauzibilissé váljék, az szükséges azonban, hogy megfelelő eszközökkel végre Tótországban is egyelőre teljes csendben, egy magyarbarát irányzat életrehívassék, hogy ez azután kellő időpontban a porondra kiléphessen és szükséges az is, hogy a magyar kormány érintkezésbe lépve a párisi lengyel kormánnyal, azt ezen tervnek megnyerje, ami azért fontos, mert a lengyeleknek, annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy német és orosz terület között elterülő Európát hogyan lehetne és kell megszervezni, igen nagy befolyása lesz a nyugati hatalmaknál, mindenesetre jóval nagyobb, mint Benesnek és a cseheknek és jóval nagyobb, mint minekünk is. Ezen harmadik megoldása a középeurópai probléma cseh és lengyel szektorának, amely azon esetre szól, ha Ausztria Németországtól nem választatna el, csonka és befejezetlen maradna, ha a Dunamedencében a mai állapotok maradnának fenn, és a magyar kérdés többi vonatkozásai nem oldatnának meg. Meg kell értetni a nyugati hatalmakkal, hogy a jogos nemzeti aspirációiban kinemelégített Magyarország figyelme és politikai aktivitása nem Németország, hanem mindig azon szomszédai ellen fog irányulni, akikkel szemben revindikációi állanak fenn és nem csak hogy nem fog semmit sem tehetni Németországgal szemben, hanem ellenkezőleg igyekezni lesz kénytelen újból bekapcsolódni Németország dinamizmusába, hogy céljait elérje, míg viszont egy kielégített Magyarország geográfiai fekvése, történelmi tradíciói, magas politikai iskolázottsága és katonai erényei folytán magja lehet, mint ahogy mindig magja volt a Dunamedencében annak az ellenállóerőnek, melyet ezen a területen a népek bárhonnan, akár nyugatról, akár keletről jövő leigázási törekvéseknek szembeszegezni hajlandók és képesek voltak. Magyarországnak két irányban vannak a cseh vonatkozáson kívül nemzeti követelései: Szerbia és Románia felé. A szerb vonatkozásban ezek nem oly lényegesek és nagyterjedelműek, mint Romániával szemben. Ezen az oldalon egy kompromisszum lehetősége, akár rövidebb, akár hosszabb időre is elképzelhető. Kisebb-nagyobb területek retrocessiója Jugoszláviára nézve nem jelent katasztrófát, viszont ezen retrocessiónak kisebb területre való kiterjedése mellett is Magyarország történelmi szerepét betölteni még képes lenne és annyival inkább maradhat itt a mai állapotnak a korrektúrája utoljára, miután Olaszországgal való szövetségünk Jugoszláviával szemben garancia arra, hogy ezt a korrektúrát későbbi időpontra is el lehet halasztani. Máskép áll a helyzet Romániával szemben. Az erdélyi kérdésben területi kompromisszum, amelybe mindkét fél megnyugodhatna, teljesen elképzelhetetlen. A kérdés tehát csak karddal oldható meg. Amíg Erdély román kézben van, Magyarország minden külpolitikai aktivitása ennek visszaszerzésére fog irányulni, fordítva, ha Magyarországhoz kerülne vissza, viszont Romániának lenne ez a célja. Emellett ne áltassuk magunkat, a nyugati államok elismerik ugyan, hogy az erdélyi probléma létezik, de 759