Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet

Iratok - VI. Magyarország külpolitikája a müncheni konferenciától az első bécsi döntésig (1938. október 1—november 3.)

Sajnos azonnal kitűnt, hogy Rasics úr, aki ezen a téren még nem rendelkezik nagy tapasztalatokkal, nem adta vissza pontosan főnökének szavait és intencióit. Sztojadinovics, mint nekem mondta, kettős szuggesztió megtételével bízta meg új követét. Az első szuggesztió gondolatmenete a következő volt. Bledben azért nem sikerült tető alá hozni a megegyezést Magyarország és a Kisentente három állama között, mivel a csehszlovákiai magyar kisebbségek ügyét Magyarország és Csehszlovákia között nem lehetett tisztázni. Ez a kérdés, folytatta Sztojadinovics, most kiküszöbölődik, mivel a magyar kisebbségek visszakerülnek az anyaországhoz, nincs tehát többé akadálya annak, hogy a bledi megegyezéssel kapcsolatos gentlemen's agreementet magyar—jugoszláv és magyar — román vonatkozásban életbeléptessük. Felfogása szerint tehát a magyar kormánynak, mely most jelentős területi gyarapodáshoz fog jutni és így érdekében áll többi szomszédjait megnyugtatni, kellene Belgrádba és Bukarestbe azzal a javaslattal fordulnia, hogy a szóbanforgó egyezményeket írjuk alá és hozzuk nyilvánosságra. Ami Belgrádot illeti, ők azonnal igennel fognak válaszolni és nem hiszi, hogy a román kormánvnak módjában állana mást mint igenlő választ adni. Azt feleltem Sztojadinovicsnak, hogy az amit most elmondott merőben más, mint az, amit Budapesten hallottam és így kény telen vagyok kormányomat erről az új tényállásról részletesen tájékoztatni. Már most meg kell azonban jegyeznem, hogy az a magatartás, melyet a román kormány az utóbbi időben a teljesen jogos magyar követelésekkel szemben elfoglalt, valamint az a hang, melyet a román sajtó velünk szemben következetesen használ, igen nehézzé fogja tenni a magyar kormánynak, hogy az általa (Sztojadinovics által) javasolt értelemben Bukaresthez forduljon. Felvetettem továbbá azt a kérdést, hogy mi történjék akkor, ha a magyar kormány mégis rászánná magát, hogy a szóbanforgó propozíciót Belgrádban és Bukarestben is megtegye és a jugoszláv kormánytól pozitív, a román kormánytól negatív választ kapna? Ezt a kérdést abban a reményben tettem fel, hogy olyan értelmű választ kapok, mely szerint a jugoszláv kormány ebben az esetben kész volna velünk külön megállapodni, sajnos azonban Sztojadinovics megint csak azt felelte, hogy kizártnak tartja, miszerint Bukarest tagadó választ adna. Ezek után áttértünk Sztojadinovics második elgondolására. Ez abból állana, hogy a miniszterelnök úr, vagy Nagyméltóságod egy olyan nyilvános nyilatkozatot (esetleg interviewt) adna le, melyben a jugoszláv — magyar barátság hangsúlyozása mellett, az a gondolat is bennfoglaltatnék, hogy

r a két ország között minden vitás kérdés tisztázva van. Minthogy Sztojadinovics felfogása szerint közismert, hogy Jugoszláviának semmiféle területi igénye Magyarországgal szemben nincs, ennek ellenkezője azonban kevésbé ismeretes, a szóbanforgó nyilatkozatot Magyarország egyoldalúan adná le, azonban természetes, hogy a jugoszláv kormány gondoskodnék arról, hogy az az itteni sajtóban meleg és barátságos fogadtatásra találjon. Azt válaszoltam, hogy a fentieket kormányomnak megfontolásra ajánlom. Világosság kedvéért azonban ki kell jelentenem, hogy a mai körülmények között egy olyan hivatalos magyar nyilatkozatnak leadását, melyben a területi status quo jugoszláv vonatkozásban expressis verbis elisme845