Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet

Iratok - IV. Német—magyar—lengyel együttműködés Csehszlovákia ellen; a magyar államférfiak olaszországi és németországi látogatása; a bledi egyezmény (1938. június 2—augusztus 31.)

bennünket azzal, hogy a Protocole bevezetésére valamint I. és II. pontjára vonatkozóan tulajdonképpen valamennyi kívánságunkat elfogadta. E mögött kétségtelenül az a számítás rejlik, hogy a katonai egyenjogúság és a megnemtámadási nyilatkozat kérdésében tanúsított tagadhatatlan előzékenységük után a magyar kormánynak nehéz lesz mereven kitartani a kisebbségi kérdésre vonatkozó kívánságai mellett s most már magyar részről is kénytelenek lesznek ebben a tekintetben valami engedékenységet mutatni. Mert ha nem, a tárgyalások megrekedéséért a felelősséget könnyű lesz a magyar kormányra hárítani. Román részről nyilván arra is számítanak, hogy a magyar kormány szempontjából még sem lesz teljesen közömbös az sem, hogy a katonai egyenjogúság kérdését mindenben kívánságainak megfelelően rendezheti, amit esetleg elmúlaszthat azzal, ha a kisebbségi ügyekben változatlanul ragaszkodik eddigi álláspontjához. Ha nem akarjuk, hogy ez a felfogás itt megerősödjék, akkor a román javaslatra, tiszteletteljes nézetem szerint a lehető leggyorsabban kellene válaszolnunk, mert itt minden késedelmet nyilván úgy értelmeznének, hogy a magyar kormány a kilátásba helyezett megoldás előnyeinek ismeretében legalább is nehezen tud határozni. Ami már most a Protocole új tervezetét illeti, be kell ismerni, hogy az eltéréseknek a mi javaslatunktól, most már inkább csak szövegezéstechnikai szempontból van jelentőségük. Kivéve mégis azt a változtatást, amelyet az I. pont-tal kapcsolatos nyilatkozat szövegében ajánl a román kormány. Ebben a tekintetben tudvalevően azt ajánlja, hogy az 1928 évi Párisi Paktum helyett a „des accords existant en matière de non agression"-ra történjék hivatkozás. Igaz ugyan, hogy ez a nyilatkozat nem a magyar kormány, hanem a román kormány nyilatkozata, amelyben lényegében az foglaltatik „qu'il est convaincu que le Gouvernement de Hongrie est. . . décidé à persister dans l'observation des accords existant en matière de non-agression" — e szövegezés mégis aggályosnak látszik. Aggályossá teszi — nézetem szerint — az a meggondolás, hogy ezt a szövegezést, amennyiben ahhoz a magyar kormány is hozzájárul, esetleg úgy lehetne értelmezni, hogy ezzel a magyar kormány legalább hallgatólagosan elismerte a Románia részére érvényben levő megnemtámadási szerződések elveit s ezek között a tulajdonképpen ebbe a kategóriába tartozó 1933 évi ú.n. Londoni egyezmény elveit is.

1

2 Ezzel az aggállyal szemben viszont fel lehet hozni, hogy a Protocole II. pontjával kapcsolatos tulajdonképpeni megnemtámadási nyilatkozatban, amelyet a magyar kormány tenne, nincsen szó az „accords existant en matière de non-agression "-ról. Mégis tiszteletteljes nézetem szerint ragaszkodnunk kellene ahhoz, hogy az I. ponttal kapcsolatos nyilatkozat a párisi paktumra hivatkozzék, vagy ha ebben az esetben román részről továbbra is azt kívánnánk, hogy a Nemzetek Szövetségének Alapokmányára is történjék hivatkozás, akkor 1

2 Lásd e kötet I. fejezetének 129. sz. jegyzetét. .429