Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet

Iratok - II. Tárgyalások Magyarország és a kisantant között; a sinaiai konferencia; a genfi megbeszélések (1937. január 1—-1938. március 12.)

kb. azt mondotta erről mint annak idején Bismarck herceg E 4 (64. pol. — 937), 5 5 bogy von Heeren 5" nem tartja valószínűnek, hogy ily meg­állapodás létesült volna. Megemlítette, hogy ő múlt heti közlésem alap­ján érdeklődött von Heerennél, akinek véleménye szerint Sztojadinovics nem a kis entente másik két államának befolyása következtében vonult vissza, hanem annak más okai lehettek. Sztojadinovics ugyanis az olasz — jugoszláv paktum megkötése után belpolitikai ellenfelei részéről olyan erős támadásoknak volt kitéve, hogy valószínűleg ezért nem óhajtotta helyzetét még egy magyar—jugoszláv megegyezéssel is megterhelni. Ez v. Heeren szerint nem jelenti azt, hogy Sztojadinovics esetleg később, kedvezőbb időpontban a dologra nem fog visszatérni. Neurath báró szerint Sztojadinovics nem kötötte meg a kezét a másik két kisentente állammal szemben, tehát abban a helyzetben volna, hogy csak a saját elhatározásából egy hasonló gesztust megtehetne. Végül mégegyszer aláhúztam, hogy Nagyméltóságod Althnak azt az utasítást adta, hogy a dolgot ne forcírozza stb. és hogy Althnak a rendelet­ben jelzett legutóbbi lépése fogadtatásáról még nincs hírünk. Sztójay m. kir. követ Küm. res. pol. 1938—49—270. Eredeti tisztázat. 76. NAPIJELENTÉS BECK LENGYEL ÉS KÁNYA MAGYAR KÜLÜGYMINISZTER MEGBESZÉLÉSÉRŐL" London, 1937. május 14. Beck bukaresti látogatásáról 5 8 beszélve, kijelentette, hogy Lengyel­ország viszonya határozottan javult Romániával. Állítólag sikerült a román mérvadó köröket Oroszország és Titulescu ellen hangolni. Reménykedik egy jobb magyar—román viszony kialakulásában. Hallotta, hogy ez egye­lőre nem megy, de nézete szerint a nehézségek inkább formaiak, mert úgy véli, hogy au fond a kísérlet sikerülni fog. Általában a bukaresti látogatásá­ról ugyanazokat mondotta nekem, mint varsói követünknek. 5 4 Bismarck, Otto herceg, a német külügyminisztérium politikai osztályának veze­tője. 6 5 A jelentés nem található a külügyminisztérium iratai között. 6 6 Heeren, Viktor von, a belgrádi német követ. 5 7 A két külügyminiszter VI. György angol király 1937. május 12-i koronázásán vett részt. Kánya külügyminiszter ez alkalommal tárgyalt Eden angol külügyminiszterrel és Vansittart angol külügyi államtitkárral is. Lásd erről e sorozat I. kötetének 250. és 252. sz. iratát. 5 8 Beck lengyel külügyminiszter 1937 áprilisában Bukarestben megbeszéléseket foly­tatott a román kormánnyal. A tárgyalások középpontjában a lengyel—román szovjet­ellenes együttműködés, valamint a román—magyar közeledés kérdése állott. .219

Next

/
Thumbnails
Contents