Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet
Iratok - I. A Rajna-vidék megszállása és kihatása; Magyarország és a kisantant kapcsolatainak alakulása (1936. március 11—december 23.)
viszony végleges rendezésére. Azokat az előnyöket, amelyeket ezzel el akarna érni, csak így tudná Románia számára biztosítani. Moszkvai követünk jelentései után korántsem tartom lehetetlennek, hogy ez a kísérlete nem járt eredménnyel. Bárdossy m. kir. követ Küm.pol. 1936—7/28—2587. Sokszorosított másolat. 30. A RÓMAI MAGYAR IDEIGLENES ÜGYVIVŐ JELENTÉSE A KÜLÜGYMINISZTERNEK Róma, 1938. augusztus 3. 142/pol. — 1936. Szigorúan bizalmas! Azon cseh avance-okra vonatkozólag, melyeket a prágai kormány Olaszország felé tesz, gróf Roggeri követ 9 4 azt mondta nekem, hogy egyelőre az olasz kormány nem szándékozik semmit tenni, mivel meg akarja várni a német—cseh viszony kialakulását és annak alapján fogja a csehekkel szembeni magatartását irányítani. A politikai osztály helyettes vezetőjének információi szerint a csehek helyzete igen rossz, miután az olasz kormány úgy van értesülve, hogy az orosz csapatok átengedésére vonatkozó szovjet—román szerződés nem jött létre. Tudomásuk szerint lenne egy oly cseh—román katonai cooperációra vonatkozó szerződés is, mely abban az esetben lépne érvénybe, ha a szovjet—román megegyezés perfektuálódnék; ennek hiányában az előbbi szerződés jelenleg csak pium desiderium. A csehek súlyos politikai helyzetére jellemző itteni követüknek báró Villani követtel folytatott tegnapi konverzációja, mikor is Chvalkovsky 9 5 úr kifejtette, hogy amennyiben a prágai kormánynak nem sikerül viszonyát Olasz- és Németországhoz megfelelő módon rendezni, úgy kénytelen lesz teljesen Oroszországra támaszkodni, miután francia segítségre most nem lehet számítani. Ezen politikának a csehek russofil érzelmei miatt lenne népszerűsége; a jelenleg szünetelő szovjet propaganda pedig jó talajra találna a tótok és ruthének között, akiknek elégedetlenségét a jelenlegi állapottal a cseh követ is elismerte. Végh követségi tanácsos ideiglenes ügyvivő Küm. pol. 1936—7/27- 2656. Eredeti tisztázat. 9 4 Roggeri, az olasz külügyminisztérium politikai osztályának helyettes vezetője. 9 5 Chvalkovsky, Frantisek, római csehszlovák követ. 143