Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 1. kötet

Iratok - III. A német—olasz tengely megszilárdulása. A német—osztrák kapcsolatok alakulása az 1936. július 11-i egyezmény után

179. FELJEGYZÉS CIANO OLASZ ÉS KÁNYA MAGYAR KÜLÜGYMINISZTER 1936. NOVEMBER 11—

12-ÉN» BÉCSBEN, MAJD NOVEMBER 14—15-ÉN BUDAPESTEN LEFOLYT TANÁCSKOZÁSAIRÓL Budapest, 1936. november 15. Titkos Ciano gróffal a bécsi jegyzőkönyv szövegének megállapítása után sorba vettük az aktuális európai kérdéseket, és pedig először Bécsben, azután folytattuk a beszélgetést Budapesten Darányi miniszterelnök jelenlétében. Itt megjegyzem, hogy az olasz külügyminiszter sokkal őszintébben és behatóan foglalkozott a napirenden levő problémákkal Budapesten, mint azt Schuschnigg osztrák kancellár és Schmidt külügyi államtitkár jelenlétében Bécsben tette. Az alábbiakban összefoglalom úgy a Ballhausplatzon, mint a budapesti miniszterelnökségen folytatott megbeszélések tartalmát. Ama kérésünkre, hogyan ítéli meg Ciano gróf az új locarnói és a földközi-tengeri egyezmény esélyeit, az olasz külügyminiszter álláspontját hosszú fejtegetésekben domborította ki, amelyeknek veleje a következő: Anglia tudvalevőleg a locarnói hatalmaknak nemrég javaslatot tett ama új elveket illetőleg, melyekre egy új locarnoi egyezményt fel kellene építeni. A Brit Birodalom kívánsága elsősorban odairányul, hogy az új Locarno a Nemzetek Szövetségének keretében köttessék meg és továbbá hogy nem egy, hanem két szerződés jöjjön létre. Azaz egy angol-francianémet és egy angol-francia-olasz. Az első angol kívánságot, azaz a Népszövetségre vonatkozót, Németország utasította vissza, a másodikat, azaz hogy két szerződés köttessék, Olaszország nem fogadta el. Ismeretes, hogy mily módon felelt Belgium az angol javaslatra. A francia kormány egy igen bonyolult és terjedelmes tervezetet dolgozott ki, mely a nyugati és keleti Locarno összekapcsolására és annak egész Európára való kiterjesztésére volt alapítva. Az általános biztonságra az angol terv továbbá még a vállalandó kötelezettségek kölcsönösségét is javasolta. Németország és Olaszország mindezt visszautasították és a régi locarnói szerződés felelevenítése mellett foglaltak állást, tiltakozván annak bárminemű kiterjesztése ellen. Arra a kérdésemre, hogy Lengyelország biztonságáról mi módon óhajtanak gondoskodni és hogy Beck lengyel külügyminiszternek legutóbbi londoni útja nem függ-e össze Varsónak azzal az aggodalmával, hogy Lengyelország ismét kimarad a biztonság megszervezéséből, Ciano azt válaszolta, hogy Lengyelországnak végre meg kell értenie, hogy keleti állam és ennek következtében nem igényelheti egy kizárólag a nyugati hatalmakra vonatkozó egyezménybe való bevonását. Amennyiben — ami ma még egészen bizonytalan — a Mussolini-féle Pacte à Quatre gondolata ismét szőnyegre kerülne, úgy Olaszország hajlandó azt Lengyelország bevonásával egy ötös egyezménnyé átalakítani, amiről Becket már hivatalosan is értesítették, de Lengyelországnak a nyugati Locarnoban való részvételét kizártnak tartja. Az olasz-lengyel viszonyt 314