Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - Ipari Kar - tanácsülések, 1961-1962
1962. június 15.
n (A tanulmányi mantel és a hallgatók segitése; Az egész Kar nagy erőfeszítéseket tett a tanulmányi munka elősegítésére, ami az-I. félévben jelentős eredményekhez vezetett. Ez megnyilvánult abban, hogy a tanulmányi munka egyenletesebbé vált s a délelőtti hallgatók átlaga a félévi vizsgákon elérte a jó rendii szintet, a vizsgaeredmények kiegyenlítettebbek voltak, csökkent a bukások és az elmaradt vizsgák száma, a leggyengébb évfolyamok tanulmányi munkája megjavult. Jelentős javulás volt tapasztalható a marxizmus-leninizmus tárgyak vizsgaeredményeiben. A tanulmányi fegyelem azonban a II. félév első felében a hallgatók jelentős részénél visszaesett, a hiányzások fokozódtak, az órákon fegyelmezetlenség is előfordult, romlott a szemináriumi aktivitás s a zárthelyiek is rossz tanulmányi munkáról tanúskodtak. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a Kar , s főként a tanszékek, valamint a KISZ szervezet sem küzdött eléggé a fegyelmezetlenség ellen, és a dékáni hivatal is szigorúbb lehetett volna /pl. c. több napos kirándulások engedélyezése/, A félév második felére a tanulmányi munka ismét megjavult. A Statisztikai tanszék - mivel komolyan vette o tanulmányi munka segítését, sikeresen birkózott meg a fenti problémákkal, do a Matematikai tanszék is, miután felismerte a tanulmányi fegyelem romlását, ugyancsak meg tudta javítani a tanulmányi fegyelmet. A tanszékek konzultációkkal segítették a tanulmányi munkát, de ezeket nem látogatták kellő számban. A tanszékek sok segítséget nyújtottak a pártösztöndíjas hallgatóknak. A tanulmányi munka segítésében a jövőben fejlettebb módszereket is kell keresnünk, s a hallgatók korrepetálását nem lehet egyetlen formának tekinteni. A Statisztikai tanszék pl. ösztönző ellenőrzésig és értékelési rendszert dolgozott ki, s a kiemelkedően jó munkát végző hallgatók részére elengedik az Írásbeli vizsgát. A zárthelyi dolgozatok rendszere eléggé ellentmondásosan értékelhető, mivel a tanulmányi munka javitása mellett más tárgyaknál fékezően lép fel. Az évközi zárthelyi dolgozatok koordinálását hatékonyabban kell • megoldanunk, mert egyes időszakokban sűrűsödnek a zárthelyi dolgozatok. A vizsgák és az államvizsgák előkészítése megtörtént. Több tanszék jelentésében felvette a külföldi hallgatók problémáit. A tanszékek jelentős segitséget nyújtottak e hallgatóknak, de számos jel arra mutat, hogy ennek ellenére általános bajok jelentkeznek a külföldi hallgatóknál. Baj van a magyar nyelvtudásukkal, és az előképzettségükben is nagyon nagy hiányok varrnak, amiért egyes tárgyakat szinte képtelenek megtanulni. A Matematikai tanszék javasolta, hogy a külföldi hallgatók egyetemi előkészítésében a magyau? nyelv mellett a matematikát- is tanítsák azok számára, akik középiskolai alapokkal nem rendelkeznek. Vannak olyan vélemények _s, hogy e hallgatók kiválogatása sem megfelelő, másrészt az egyetemen bizonyos liberalizmus van irányukban és tényleges tudásuk nem üti meg az átlag hallgatók színvonalát. Mivel ezek a hallgatók többnyire az elmaradt országokból jöttek, hazájukban a vezető értelmiség rétegéhez fognak tartozni, ezért felkészületlenségük árt hírnevünknek és jelenlegi kiképzésükkel nem nyújtunk igazi segitséget ezeknek az országoknak. Helyes volna..,ha az Egyetem-valamilyen formában napirendre tűzné e hallgatók helyzetét és oktatását.• E témakörben említjük meg a TIT' munka helyzetét. E téren nem következett be megfelelő fejlődés, A TDK munka szervezése - bár a Kari Tanács megvitatta e kérdést - vontatottan indult meg és most már néhány éve stagnálás látszik, s bizonytalanság van a diákkörök tanszéki irányításában és segítésében is. Az Iparg=?,daságtani , a Számviteli és a Statisztikai tanszékünkön 23 hallgató vett részt a TDK munkában, közülük néhányan sikerrel szerepeltek a TDK ülésszakon, ill. jutalmakat kaptak. 6 od/é-o/196 2. - ••