Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - Ipari Kar - tanácsülések, 1961-1962

1962. június 15.

-8 ­Jövőre célszerű volna a Matematikai tanszéken megindítani a TDK munkát, , A Matematikai tanszék jelentése felveti az előre felvett hallgatók és az előkészítő tanfolyam problémáját. Tapasztalatunk szerint az Egye­tem nem fordit elég figyelmet az előre felvett hallgatókra s intenzivebb foglalkoztatásuk csak «v utolsó néhány hónapjában történt meg. Az előké­szítő tanfolyamoknál az a tapasztalatuk, hogy nagyobb az érdeklődés és a szorgalom, kisebb a lemorzsolódás , amiben az oktatómunka módszerei­nek javulása is-megmutatkozik. A levelező- estitmérnök-közgazdászok nroblámái: Esti - levelező oktatás: Az esti oktatás hatékonysága az elmúlt tanévben lényegesen emelkedett. Ebben döntő szerepet játszott a kötelező és fakultativ foglalkozások ^ mennyiségének jelentős emelése, valamint az esti oktatás tartalmának V és módszereinek fejlődése, A foglalkozásokat a tanszékek tervszerint megtartották, néhány tanszékünk pedig /Matematika, Számvitel, Statisz­tika/ ezen túlmenően sok fakultativ egyéni és csoportos konzultációra is lehetőséget nyújtott, amit a hallgatók egy része igénybe is vett. A Matematika tanszék oktatási módszereinek fejlődése lehetővé tette, hogy megfelelő ütemben az esti tagozaton is feldolgozzák a kijelölt tananyagot. A Statisztika tanszék több foglalkozás keretében ugyancsak alkalmazkodott az esti oktatás igényeihez. Az Ipargazdaságtan tanszék a IV, éves esti hallgatók számára néhány olyan foglalkozást is beikta­tott, ahol a hallgatók kiselőadásai alapján vitatták meg a tananyag egyes kérdéseit. Az oktatás hatékonyságának emelését azonban ebben a tanévben is fékezte, hogy a gyakorlati foglalkozásokat az oktatók nagy terhelése miatt túl nagy, gyakran 50-60 fős csoportokban kellett megtartani /Matematika, Számvitel, Statisztika/. A nagy terhelés-miatt ugyancsak korlátozottak voltak az egyéni konzultáció lehetőségei. _ A tanszékeké tananyagot időben biztosították. Ennek ellenére tech* nikai - szervezési okok^miatt egyes jegyzetek későn jutottak a haliga-^ tolihoz /pl. számvitelből/, egyes jegyzeteket pedig egyáltalán nem tud-w ták megvásárolni /néhány téma ipargazdaságtanból/, Kívánatos lenne, hogy az Egyetem megfelelő szervei nagyobb eréllyel lépjenek fel e problémák megoldása érdekében. Lényegesen fejlődött az esti hallgatók tanulmányi fegyelme és ér­deklődése, amiben az ellenőrzés erősítése és a követelmények fokozása- mellett a foglalkozások színvonalának emelkedése is szerepet játszott. A kötelező előadások látogatottsága jó volt, sőt nem egy fakultativ foglalkozáson is /pl. technológiából/ a hallgatók viszonylag jelentős hányada rendszeresen részt vett. Javult a.vizsgafegyelem is, csökkent a meg nem jelenés és a halasztott vizsgák aránya, A tanszékek fokozták a.z évközi ellenőrzést /pl. dolgozatírás/ és - különösen a Statisztika és a Matematika tanszékek - komolyan vették a vizsgára bocsájtás félév elején meghirdetett követelményeit. Egészben véve - mindkét - félév tapasztalatai alapján - az esti hallga­tói: felkészültsége emelkedett, ami a vizsgaeredményekben is tükröződött. Fejlődés - bár lényegesen szerényebb -.tapasztalható a levelező oktatásban is. A Matematika tanszék megítélése, szerint például már érződik a felállított konzultációs központok hatása. Az egyetemen 6o4/4o/1962. '

Next

/
Thumbnails
Contents