Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1989-1990/1

1989. november 15. - 1. Javaslat a posztgraduális képzés fejlesztésére, koncepciójára, szervezeti rendszerére. Előadó: Hámori Balázs - 2. A főiskolai ágon folyó képzés indításával - a II. évfolyam utáni szakképesítéssel - kapcsolatos feladatok Előadó: Kovács Sándor - 3. A szervezeti és működési szabályzat változásai. Előadó: Kupcsik József - 4. Egyebek

n - 10 ­2) A vezetőképzés A menedzserképzés—mint átfogó oktatási feladat a posztgra­duális képzésen belül—uj kihivás a Közgazdaságtudományi Egyetem számára. Ugyanakkor mind az ország gazdasági helyzetét, mind intézményünk formálódását, jövőjét tekintve rendkivül fontos és perspektivikus feladat. A vezetőképzésen belül természete­sen fő profilnak a gazdasági vezetők képzését kell tekinteni. Minthogy azonban minden valamirevaló vezető - dolgozzék bármely területen is - találkozik, sőt egyre inkább,gazdasági felada­tokkal, ezért a más szférákban tevékenykedőket sem hanyagolhat­juk el. Ez egyenesen küldetésünk lehetne , hiszen a művelődés, az egészségügy stb. területén a rendkivül szűkös források pazar­lása folyik a vezetők gazdasági ismeretei és ökonomikus szemlé­lete hiján. A vezetőképzésen belül nagy súlyt kell helyeznünk a top-managerek képzésére, szakterületi vezetők oktatására /sze­mélyzeti, munkaügyi, pénzügyi,- termelési, marketing ás gazdasági vezetők/. És figyelemmel kell lennünk a képzési struktura kiala­kitása kor a vezetői életpálya különböző szakaszaira /pl. fiatal vezetők képzése/. A vezetőképzésben a fő hangsúly t természetesen a diplomát nyújtó képzési formákr a kell helyeznünk. Minthogy azonban a ve­zetőképzéssel szembeni igények rendkivül sokrétűek, s nem fel­tétlenül diplomát nyújtó és hosszabb időtartamú képzési formák­ra irányulnak, saját érdekünkben, s a képzési piac egy részé­nek megtartása, illetve meghóditása céljából is különféle veze­tőképző tanfolyamokat és tréningeket is célszerű meghirdetni. Az utóbbiak esetében is követelmény azonban a konszolidált szak­mai nivó, az, hogy az egyetem nevét ne lejárassák, hanem fénye­si tsék. - A vezetőképzés keretében is szükség van olyan studiumok működtetésére, amelyek iskolarendszerű oktatási fnr,iában meg nem szer­vezett vagy elavult oktatási formáka t tekintik céljuknak, illetve Kiegészítik s különböző időszakokban szerzett tudás egyre mélyülő különösé-

Next

/
Thumbnails
Contents