Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1985-1986/1
1986. február 17. - 1. Személyi ügyek - 2. Irányelvek az új tanterv kialakításához - 3. Egyebek
A követelményeket, előírásokat ki fogjuk elégíteni. Tárgyalások folytak arról, hogy képzéskorszerüsitésünk mit kezeljen adottságként, s miben lehet szabadon gondolkodni. Nálunk több szakmai tárgy egyben ideológiai tárgy is, ezeknél a Minisztérium nem kívánja a főiskolákra vonatkozó előírásokat érvényesíteni. Javaslatuk az, hogy dolgozzuk ki elképzeléseinket, és azt tárgyaljuk meg velük. Szép Jenő: Az anyag a kitűzött célokkal összhangban továbbfejlesztette, konkretizálta az eddigi eredményeket. Nem esik szó azonban a megvalósítás feltételeiről. Kérdéses például, hogy az órakeretek arányosak-e az ismeretkörök tartalmával. Órakeretharc fog elindulni. Tantárgyprogramra van szükség - a szakbizottságok is ennek kialakítására* törekedjenek. Van olyan tárgy is, ami jegyzetből jól elsajátítható, más intenzivebb szemináriumi, előadói támogatást igényel. Egyetért azzal, hogy a nyelvoktatásnak lényegében nem egyetemi feladatnak kell lenni. Lényeges, hogy mi kerül a diplomába, ez mutatja meg ugyanis a munkáltatónak, mit tud a hallgató. Tóth Tamás a Párt OTB képviseletében szólalt fel, és felolvasta azt a titkári jegyzetet, amely az ottani vita alapján készült. Kétféle vélemény volt. Az egyik az anyagot konjoly előrelépésnek, megvitatásra és a további munkák folytatására alkalmasnak és érdemesnek tartotta. A másik szerint ezekre jelen formájában az anyag nem alkalmas. Jó az ismeretkörök kidolgozásának gondolata, mert ez - diszciplináris határok és eltérő érdekek mellett is - alapja lehet a tanszékközi együttműködésnek. Helyes az integrált tárgyak gondolata is, ehhez azonban szükség van azok oktatására képes oktatókra is. Felmerült, hogy a szabad tanárválasztás nélkül a gyengébb tanár a továbblépés szempontjából kényszerpályát, hátrányt jelenthet a hallgatóknak. Vitatott téma volt, hogy vajon versenyképes lesz-e a főiskolai ág. A Nemzetközi modul valóban illeszkedhetne az anyagban leirt strukturába, a Tanári modulnál ez kérdéses. A szakbizottságok kapjanak szabad kezet az órakeretek kialakítására. A Csucsbizottság konkrétabban orientáljon a tervezett szakirányok tartalmára. Kevésnek tartották a nyelvi órakeretet.