Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1979-1980
1980. június 5. - 1. A kollégiumokban folyó nevelőmunka helyzete - 2. A magyar felsőoktatás helyzete és fejlődésének irányai. c. OM tanulmány - 3. Tájékoztató időszerű egyetempolitikai feladatokról - 4. Tájékoztató a rekonstrukcióról - 5. Egyebek - PB állásfoglalás személyi ügyekben - Szociológia Kutatócsop. tanszékké szervezése - Gyémánt- és Aranydiploma adományozás - 1980. évi költségvetés - Szakközgazdász tagozatok szigorlati tematikái - Máté Lajos belföldi aspirantúra ügye
-17— P á 1 i Lászlóné: Az előterjesztésben elsősorban az tetszett, hogy átmetszet ben nézi a felsőoktatás helyzetét, visszatér a középfokú oktatásra is és kitér a tobábbképzésre is. Nem egyszerűen szakemberképzést, hanem értelmiség-képzést tárgyal, itt bizonytalanság is érződik, áthelyezi a súlypontokat a kettő között. A hogyan-nál sok kérdőjel vetődik fel. A szakmaválasztást mind hátrább tólni igyekszik, felveti a középiskoláknál is, hogy csökken az alapja a felsőoktatási választás lehetőségének, de nem mondha meg, hogyan közelítenénk a középiskolai formákat, mit tudunk ebben elérni, mennyiben szolgálja a célok realizálását. Tetszetős és érdekes gondolat, hogy ne kényszeresük tul korán szakosodásra a hallgatókat, ellentmondásos azonban, hogy a gyakorlat állandóan arra kényszerit, hogy használható szakembereket adjunk, konvertálható tudással. Az előterjesztés ezt legszívesebben a posztgraduális képzésre utalná, ez esetben azonban az alapképzésben résztvevők mennyire legyenek szakosítva? Ma a főiskola és az egyetem között munkamegosztás alakult ki, más célokra képeznek, s midnkét irányban nyitottságnak kellene érvényesülni. Ma a főiskola üzemgazdászokat ad, az Egyetem pedig ennél magasabb szintű, népgazdasági áttekintéssel rendelkező közgazdászokat képez. Mit akarunk a közelítéssel elérni? Az alsóbb szinten valamilyen általános képzés - ezzel a képesítéssel hova lehet menni? Felsőbb szinten pedig szakképzés lenne? Ha áttesszük a szakmaválasztást a posztgraduális képzésre, akkor nem adunk kész szakembereket, s esetleg a vállalatoknak kell gyorsan kiképezni a nekik megfelelő szakmára, vagy vissza kell adják továbbképzésre az egyetemre. Ezzel a képzés meghosszabbodik, másrészt kérdés, képes-e olyan tudással ellátni a hallgatókat, hogy ne legyenek kénytelenek lo-15 év múlva visszatérni, mert közben a tudásanyag elavult. Az egyik kulcskérdés a posztgraduális forma, ez tul sok feladatot kapna, egyrészt a szinten tartó továbbképzést, másrészt a szakosítást és harmadikként a tudósképzést. Véleménye szerint ez nagyon nagy megterhelést jelentene a továbbképzésnek. Egyetért a rugalmasabb képzés szükségességével. Igyekezni kell az egyetem-főiskola közötti kölcsönös átirányítást megvalósítani. Az egyetemen belüli rugalmasabb képzéssel jobban lehetne alkalnazkodni a konkrét igényekhez, a hallgatói érdeklődéshez. Igény van az általánosabb blokkokra a hallgatók részéről, ezeket azonban nehéz összehozni, de támogatni kell. Az Egyetem e téren tett lépéseket, ha nem is elegendőt. Az anyag megállapítja az ideológiai tanszékekről, hogy örökös fáziskésésben vannak. Ezt tul súlyos megállapításnak tartja, ezen tanszékek nagy erőfeszítéseket tesznek ennek behozására, illetve ez nincs is mindig meg. Az uj eredmények oktatásánál ezt a politikai gyakorlattal is egyeztetni kell. Nem kis gátló tényezőket kell legyőzni. Kérdésesnek tartja a káderutánpótlást is, szóvá