Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1978-1979
1978. december 18. - 1. Tájékoztató a tanszékvezetői megbeszélésekről - 2. A tudományos kutatómunka szervezése és irányítása - 3. A szervezés egyetemi oktatásának helyzete - 4. Egyebek - Emlékplakett Antoniewitz Flóriánnak - Páli László megbízása tanszékvez. teendőkkel Ferencz L. betegsége idejére - Nevelési Bizottság jóváhagyása
M - 3 -m'ivelői, bár számos tanszékeinkről elmondható, hogy több tudományág területén is folytatnak kutatásokat. Néhány tanszékünk az elmúlt években a tudományos munka műhelyévé vált, vagy rendelkezik annak lehetőségeivel. A tudományos munka színvonalában és eredményességében megmutatkozó egyenetlenségek nagyrészt azokra a különbségekre vezetheted vissza a tanszékek között, amelyek a tudományos munka szervezésében és irányításában, a műhely jellegben, s a tanszékvezetés ezzek kapcsolatos hiányosságaiban és gyengeségeiben mutatkoznak meg. Fontos tényező az is, hogy az egyetem különböző tanszékeinek átlagos oktatási óraterhelése eltérő, s ez az eltérés néhány esetben igen jelentós. A tanszékek közötti eltérésben szerepet játszanak a tudományágak sajátosságai is, különösen ami nem közvetlenül a közgazdasági területeket illeti. Ezek a tanszékek /Matematika, Tudományos Szocializmus stb./ sajátos helyzetben vannak és problémákkal küzdenek. A tudományos teljesítmények tekintetében az egyenetlenségek sokkal inkább az egyes kutatók között mutatkoznak meg. Oktatóink nagyobb része igen eredményes, elimert kutatási tevékenységet fejt ki, résztvesz az országos és a külső kutatási feladatok megoldásában. Sokan rendszeresen publikálnak, nevük nemzetközileg is ismertté vált. Az elmúlt években felnőtt egy olyan fiatal oktató generáció, amely bebizonyította, hogy távlatilag komoly tudományos-kutatási teljesítményekre képes. Tény az is, hogy fiatal oktatóink viszonylag jelentékeny része nem kap rendszeres és tervszerű támogatást tudományos fejlődéséhez, ami tényezője volt, hogy közölük sokan az évek során elhagyták az egyetemünket. Vannak azonban olyan oktatóink, akik a tudományos munkában hosszabb távon sem mutatnak előrehaladást, s a támasztott tudományos követelményeknek csak minimális mértékben felelnek meg. Viszonylag kis számban létezik egyetemünkön az a tudós tipus , akinek a rendszeres és igényes tudományos munka életformájává vált. Több oktatónk a tudományos fejlődéstől megrekedt. Feszültséget okoz, hogy esetenként a tudományos fejlődések indokolatlan erőltetésével is találkozunk. Nem helyes azonban, hogy esetenként a "nem kutat, de jól oktat" jelszóval az