Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1977-1978
1978. június 13. - 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat tervezete - 2. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat tervezete - 3. Beszámoló a rekonstrukció előkészítéséről
-5Kovács Ferenc: 33. oldal, a választás módja: a jelölő bizottság javaslatainak nincs prioritása? Elnök: Kreskay elvtárs kérdésére /és ez kapcsolódik Pajzs elvtársnak a hatásköri listára vonatkozó kérdéséhez is/: megjelenik a szövegben, de nem tükrözi konzekvensen, sem a hatásköri lista értelmében szükséges részleteket, sem a PB határozatát, amelynek szabályzatba foglalható pontjaival is gazdagítani lehetne a szabályzat szövegét. Szép elvtárs megjegyzése teljesen jogos. Többen szóvá tették a vezetőhelyettesi funkciót. A minisztériumi keretszabályzatban ez nem szerepel, de mindenképpen fontos szerepük van a nagyobb egységekben, jogos igény ennek intézményesítése. Ugyancsak szükséges kisebb módosítás, hogy természetesen más egyetemek végzett hallgatói is doktorálhatnak, a doktori szabályzatnak megfelelő feltételek alapján. Forgács elvtárs észrevétele jogos: vezető oktató heljrett egyetemi tanárokról és docensekről kell beszélni. Nyilas elvtárs kérdése is fogalmazási pontosítást tesz szükségessé. Különbséget kell tenni olyan esetek között, amikor az Egyetemi Tanács dönt és amikor állást foglal. Személyi kinevezések esetében is szükséges a minisztériumi megerősítés. A rektor eljárási lehetőségeit és ennek különbséget is érzékeltetni kell a szabályzatban. Juhász elvtársnak: a rektor kinevezése ügyében a miniszter az Egyetemi Tanács meghallgatása utá n és nem annak alapján dönt. Mátyás elvtárs joggal tette szóvá a kinevezési hatáskörök pontosításának ügyét. A tisztségviselők tanszéki helyzetének szabályozása azonban nem tartozik a szabályzatba. Pajzs elvtárs megjegyzése, más intézményekkel való tartalmi össze< hangolás: nem javasolja ennek elfogadását, ez elvezethet ahhoz a sajátos helyzethez, hogy a tananyagok olyan egységesítésének kényszerűségét mondanánk ki, amivel nem értenénk egyet. A rektori hatáskörre vonatkozó megjegyzésével egyetért, ezt pontosítani kell. A választott és a tisztségüknél fogva jelölt tanácstagok joga nem tér el egymástól, a különbség a meghívottaknál van, akik tanácskozási joggal vesznek részt. A helyettesként megjelenők csak tanácskozási joggal birnak. Olyan esetekben, amikor az Egyetemi Tanácsnak program jóváhagyási joga van, az részletes programra vonatkozik, azt nem helyettesitheti pl. témavázlat. Jogos kérdés az Egyetemi Tanács szakaai