Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1972-1973/2

1973. május 7-8. - 1. A reformmal kapcsolatos, még le nem zárt kérdésekben állásfoglalás - 2. Jelentés a tananyag-korszerűsítési munkáról - 3. Az Egyetem előtt álló legfőbb feladatok az oktatás helyzetéről és továbbfejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat végrehajtásával kapcsolatban - 4. Egyéb - Doktori Szabályzat módosítása / Piackutatási elemzés- szervezés szigorlati tárgy felvétele /

-946­háre, azt leszögeztük, hogy mennyi az óraszám. Másreszt, azt mondtak, hogy nem változtatunk a jelenlegi képzési strukturan. Ez konstrukciós változás lenne, mert eddig a diákokkal szemben forditói követelményt állitott a Minisz­térium is és nem beszádszintüt, mert aki 4 évig nem tanult meg a gimnáziumban egy nyelvet, nem hiszem, hogy heti 2 óra helyett 3 óraban meg fog tanulni. Ha viszont meg akar tanulni, lehetősége van I. éves koraban koncentrációt vá­lasztani, másrészt nincs megtiltva, hogy este bemenjen a labor-ba ás egy szakember által megjelölt módon a programo­zott anyagokból tanuljon. Tehát véleményem szerint ebben nem érdemes vitatkozni, hanem az Egyetemi Tanács szavazzon. Szerintem nem ugy van feltéve a kárdes, ho^y lemondunk a beszédszintről vagy nem. Hogy a diák lemond-e vagy nem, igy fel van téve a kórdós, mert az Egyetem biztositja neki, ho öy tanuljon meg nyelvet. E a r n a Gyula: Kovács elvtárs valóban nem panaszkodhat, mert minden támogatást megadtunk, amit ő kárt. Ez már, én is u öy érzem, túlzás lenne. Egy targyban sem kellene annyi­ra támaszkodnunk az általános iskolában, középiskolában tanultakra, mint a nyelvoktatásban. Aki beszéd szinten akar tanulni, megvan a lehetősége. En nem hiszem, ho öy ebből az órakeretből, amit tegnap megszabtunk, futja még, ho^y vala­miről lemondunk a közgazdasagi tárgyak hátranyára, ho^y ezt az óraszámot is a Nyelvi Intézetnek adjuk, annak ellenére, hogy mindig harcolok a nyelvoktatá sért. Nem tartom indokolt­nak ás ellenzem más tárgyak rovására történő bevezetését. Németh György: Miután tegnap az Egyetemi Tanács el­fogadta azt a határozatot, ho^y nemcsak a nyelvigányes kur­zusokat visz be kötelező tárgynak a koncentráltba, hanem minden szaknál mást is, ezzel az óraszámi lehetőságét is biztosította annak, hogy minden szakon a nyelvórák számát felemeljük. Tehát ninc s sz ükség arra, hogy bármilyen köz­gazdasági tárgy óraszámát csökkentsük, mert a kötelező kon­centrált időszakra minden szaknál bevitt tárgyak ezt az idő­keretet a nyelvóraszám felemelésére máris biztositják, nem­csak a nyelvigényes kurzusoknál, hanem minden szaknál. Az Egyetemi Tanács nem fogadta el azt a javaslatunkat, hogy csak a nyelvigényes kurzusoknál legyen ez a kötelező maxi­mum, hanem mindenhova elfogadta, tehát ezzel lehetőséget biz­tosított a nyelvi óraszám emelésére anélkül, hogy további tantargyi óracsökkentésre lenne szükség. Elnök: Németh elvtárs tehát javasolja, hogy heti 3 órára emeljük fel? Németh György: Igen. Elnök: És akkor garantálod a terem és egyéb feltétele­ket is? Mert hetinként kétszer kell órát tartani.

Next

/
Thumbnails
Contents