Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1969-1970

1969. november 26. - 1. A tudománypolitika irányelvek megvalósításának néhány kérdése és főbb feladatai az Egyetemen /A pártbizottsággal együttes ülés / - 2. Az Egyetem anyagi-műszaki feltételeinek megjavítására és bővítésére irányuló ötéves fejlesztési terv-koncepció - 3. Módosítási és kiegészítési javaslatok az Egyetem szervezeti és működési szabályzat tervezetéhez

- 11 ­21Z Véleménye szerint az egyetem 30 uton járt, amikor szerepet vállalat különböző problémák megoldásában; ezen az uton tovább kell haladni. Bacsó Béla: a következő kerületi pártbizottság! ülésen az Egyetem helyzete és feladatai kerülnek napirendre. A mai ülés feladata többek között az, ho^y az Egyetem vezetőinek irányt adjon, milyen álláspontot képviseljenek a PB. ülésen. Az Egyetem alapfunkciója az irányelvek xfcá n is az, hogy az oktató munka ma^as szintű követelményeinek feleljen meg# e­mellett kutatóbázis is legyen a népgazdaság szükségleteinek kielégítésére. A kettő kölcsönhatásban van és szorosan össze­függ, A Tanszékeken belül magas szinten tovább kell fejlesz­teni a népgazdasági igényeknek megfelelően a közgazdászok képzését. A másik fontos probléma a tudományos kutatóbázis. A jelentés alternativ formában megpróbálta megközelíteni azo­kat a variációkat, amelyek önálló, vagy kombinált módon je­lentkeznek. A strukturát és a tartalmat kell alapvetően fej­leszteni ahhoz, hogy az Egyetem megfeleljen a követelmények­nek, Egyetért azokkal, akik szeretnék leszögezni, hogy az Egyetem eddig mit tett a kutatómunka érdekében a jelenlegi struktúrában - az bizonyos fokig hiányzik az anyagból, A tu­dományos tevékenység és-az oktató munka közötti távolság fel­oldása rendkivül fontos, A torzítások, a jobb és baloldali opportunizmus a közgadzaságtudományban is érezteti hatását. Bizonyos anti-marxista nézetek irányába torzulás az ifjúság körében is hat. Nem egy fórom probléma, hogy olyan kérdé­sekkel akar a fiatalság foglalkozni, amelyek még kiforrat­lanok, a marxizmus-leninizmus szempontjából még nem bizonyí­tottak. Megfelelő kritikai észrevételek egész sorával kell leleplezni, visszaszorítani ezeket. Az anyagnak ezzel is foglalkozni kell ^ mert ez az Egyetem profiljába vág. Ez az oktató- és nevelómunka, de a kutatómunka része is. Nem közöm­bös, hogy a kibocsátott közgazdászok politikai állásfoglalása mennyire egyértelmű az anti-marxista nézetekkel szemben. A kutatómunka bizonyos kérdésekkel foglalkozik és eredményeit közkinccsé kell tenni népgazdasági szinten, de az oktatás­nevelés szempontjából, a politikai felkészültség fejlesztése oldaláról nem látjuk, milyen kérdésekkel kellene kopmlexeb­ben foglalkozni. Az oktatógárda politikai, szákmai továbbképzé­sének kutatása kérdésével nem találkozunk az előterjesztésben, ez pedig rendkivül fontos, csak az Egyetemen megoldható fela­dat, A kiemelt témákicai kapcsolatban: a piackutatásnak az integ­ráció szempontjából bizonyos függvényei vannak, Rendkivül fontos a vállalat belső mechenizmusának korszerűsítése, az itt jelentkező problémák a legfőbb akadályai az uj mecha­nizmus kibontakoztatásának.

Next

/
Thumbnails
Contents