Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1967-1968

1967. október 23.

-101ÁÖ/ Felvetődik a kérdés, hogy praktikus vagy elméleti ismereteket oktassunk. Világos, hogy nem lehet szétválasztani a kettőt; mert hova soroljuk akkor az un. módszertani tárgyakut. Rendkívül fontos momentuma az előterjesztésnek, hogy éppen a módszertani tárgyak oktatásának kérdését helyezi el"térbe. Véleményem szerint oktatásunknak két nagy hibája volt: az egyik, hogy nem elég elméleti, a xaásik, hogy nom elég gyakorlati, illetve hogy a kettő között nincs meg a kellő összhang. Szt a módszertani tárgyak fogják megoldani, ezek meg fognak szüntetni bizonyos ellentéteket, mert pl. szó volt arról, hogy a makro- és mi kro ökonómia! szemlélet nem választható el. Sz igy is van. Az előterjesztés annak ellenéx*e, hogy még akarja tartani a szakosítás hagyományos formáját, mégis ezen belül a módszertani tárgyak képzését helyezi előtérbe, ami előkészit bizonyos szintézist, amelynek megvalósítása több történelmi körülménytől függ, s ezeken a kereteken belül szintézist fog létrehozni elméleti és gyakorlati szempontok között, amelyeknek teljes szembeállítása véleményem szerint nem helyes. Ugyanilyen nagy szolgálatokat tehet az oktatás módszere, amivel egyetértek, a részletekre nem kivánok kitérni. Hangsúlyozni szeretném, fontos volna, hogy bizonyos szaktárgyak tekintetében a kötelező minimumodat meglehetősen alacsonyra tegyük, viszont lehetőséget adjunk a hallgatóságnak, ha valaki bizonyos irányba tovább akarja képezni magát, li'bbe nagyobb merészséggel lehetne belemenni. Ez vonatkozik a számonkérés módszerére i3, pl. amikor az információk rögzítésének komoly eszközei vannak, akkor a hallgatókat ne terheljük olyan ismeretekkel, -lyek csupán memorizálást kivannak stb. Ugyancsak nem kivánok kit írni a specializálás kérdésére; véleményem szerint nagyon megfontolandó, hogy milyen mértékben specializáljunk. A munkagazdálkodási specializáció létrehozásával kapcsolatban megaolitem, hogy legalább ilyen mértékben gondolni kell arra, hogy a közgazdásági kommunució oktatását erősítsük. Valamilyen formában ezt is meg kellene oldani; hogy specializáció le3Z vagy más, vagy módszertani kérdések bizonyos megoldása, mAa káraés. A továbbképző problémájával kapcsolatban abból kell kiindulni, hogy 4 év kevés a közgazdászok oktatására. Feltétlenül szükséges, hogy va*jy 5 évre emeljék a képzési időt vagy gondolkozzunk a továbbképző tagozat beépítésén. Felmorült az a kérdés, hogy óvatosan haladjunk előre, nézzük meg, hogy u;íit akarunk csinálni^ időtalló-e. Véleményem szerint búrmennyire fontos, hogy közelebb kerüljünk a gyakorlathoz, annyira nem szabad közel kerülnünk, hogy esetleg a gyfckorlati megvalósítás bizonyos változása az egyetemi oktatásban problémát okozzon. Alapvető kérdésnek a koncepció kialakitását tekintem.