Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965

1965. július 12. - 1. Az Egyetem jelentése az 1964/65. tanévi munkáról - 2. Az MSZMP ideológiai irányelveinek feldolgozása az 1965/66. tanévben - 3. A felsőfokú közgazdasági szakiskolát végzettek tanulmányainak továbbfolytatása Egyetemünkön

-3­Ji Ellentmondás van a tudományos ülésszak értékelésében; az egyik helyen az szerepel, hogy az ^yetem oktatói nem vették ki eléggé részüket az ülésszak munkájából, amikor azonban részletesen tárgyalja az a, yea szekciók üléseit, több helyen utal a jelentős arra, hogy azinte kizárólag az bgyetem okta­tói vette részt a vitábin. Véleménye szerint az a megálla­pítás a helytálló, hogy nem vettek részt no, felel ) érdekl >u sel az ülésszak miinkájában. Bikics elvtárs tájékoztatójával kapcsolatban* a levelező hallgatók .tl kapcsolatos felvételi nunka során me t állajitotta, hogy a jelentkezők színvonala siralmas volt. Na. yon sok az olyan jelentkező, aki 2-3 éve érettségizett,igen gyenge ered­ménnyel és most próbálkozik az íigyeterare bejutni, Váleaténye szerint ezeknek a törekvéseknek ellent kell állni. Az időseb­beknél és akik olyan munkakörben vannak, hogy szükséges szá­mukra a képesités megszerzése, más a helyzet, érdemes lenne gondolkodni azon, hogy akik 5 éven belül érettségiztek, azok­nál nem kellene-e figyelembe venni az érettségi eredményit is A vizsgadolgozatok témáival kapcsolatban az illetékes tanszé­kek nagy munkát vjgeztek, azonban elsősorban az Írásbeli tó­mák megválasztása nem mindig volt szerencsés, - ilyen tapasz­talata a í'oliiik .i gazdaságtanról van, nem lehetett alapul venni egyes eseteiben a megítélésnél. Ugyanakkor .^tematiká­nál az igények kissé túlzottadnak mutatkoztak, a y eltérés volt az Írásbeli és szóbeli feleletek között, ez is erre utal ágyetért azzal, hogy nem feltétlenül szükséges betölteni az esti tagozaton a keretet. K a h u 1 i t s László: A beszámoló rendkivül nagy anyag, szinte mindenre kiterjed. A teljességre való törekvés ugyan­akkor azzal is jár, hogy néhány kérdés tárgyalása nem eléggé befejezett bs részletes, finnek pótlására kellene törekedni a vitában* Az Egyetem egész évi munkájáról elmondható, hogy a kerületi pártbizottság is igen jól értékelte, budapesti viszonylatban is, az igyetemet kommunista egyetemnek tekintik. Sokat léptán előre, sikerült a távlati tantervet lezárni, amelyet tudomása szerint a Minisztérium képviselői már aláirtak; sikerült a tartalmi munka felé fordulni a tudományos munka, tananyag­készítés terén, ^ozitivnek tekinthető az az er'feszitéa, ame­lyet a nevelőmunka fokozásával kapcsolatban tett az iigyetem. nevesebb az előrehaladás az oktatási módszerek tökéletesíté­sében, beleértve a vizsgáztatást is. Bgyetírt azzal, hogy időszerű felvetni, hogy pedagógiailag az oktatás nem eléggé tudatos. íágészségesebb a jelenlegi elaprózottságnál., ha agy féléves vagy éves kurzust egy oktató ad le. A különböző ok­tatási formák összehangolása nem megfelelő, a vizsgákon az a tapasztalat, hogy vagy az előadásokat követik a hallgatók vagy csak a jegyzet anyagát lehet megkövetelni. A Politikai

Next

/
Thumbnails
Contents