Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965

1965. július 12. - 1. Az Egyetem jelentése az 1964/65. tanévi munkáról - 2. Az MSZMP ideológiai irányelveinek feldolgozása az 1965/66. tanévben - 3. A felsőfokú közgazdasági szakiskolát végzettek tanulmányainak továbbfolytatása Egyetemünkön

-7­helyenként vontatottan - folynak az alternatív tárgyak kiépíté­sének előkészületei; az ideiglenes programvázlatok programmá fejlesztése pedig - az elmúlt esztendők erőteljes programkészí­tő munkája után - ez év során szinte alig haladt előre. A reform megvalósításának következő éveiben általánosan kialakítandó szakszemináriumi munk a kezdeti mozzanatai jelen tanévben valamelyest izmosodtak; e tekintetben az elméleti köz­gazdasági-, tanárképző-, külkereskedelmi- és részben a belkeres­kedelmi, valamint a mezőgazdasági szakok említhetők meg. Helyen­ként a szakszeminárium keretében erősödött az "Írásbeliség" /pl. külkereskedelmi szak, ahol a szakszemi áriumi munkának már több éves hagyományai vannak/, v/jlamint a gyakorlattal való kapcso­lat. ¿vközi üzemlátogatásokr a ás oktatófiirne k alkalmazására is sor került /pl. közlekedési, technológiai tárgyakban, ill. Ipar­gazdaságtanban/. A szemléltető eszközök alkalmazása terén azon­ban még mindig jelentősen elmaradtunk. Az oktatási refor^munka figyelemreméltó mozzanata a Nyelvi Stúdióba n való oktatás meghonosítása a nyelvigényes sza­kokon. Bar ez az oktatás a jelen tanévben még kísérleti jellegű volt, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a stúdióban végzett gyakorlatok révén a hallgatók hallás utáni megértő- és beszédkészsége sokkal jobban fejlődik, mint a pusztán tantermi oktatásnál. Külön kell megemllékezni arról az eredményes tevékeny­ségről, amely az elmúlt évek során bevezetett uj szakoko n folyt. Ezeken a jelen tanévben is sor került néhány uj Tárg y elsőizbeni oktatására. Kiterjedt munkálatokat igényelt a Közlekedési szak /Közlekedésgazdaságtan, Üzemtan, Könyvvitel/ és a Nemzetközi ismeretek sza k /jogi, történeti és diplomáciatörténeti tárgyak/ egyes" tananyagának első kidolgozása. Ugyancsak uj tárgyként jelentkeztek a Terv-matématika szak V. évfolyamán bevezetésre került speciálkollégiumok: a Népgazdaság tervmérlege, -beruhá­zások tervezése ás gazdasagossági számitások, Arszámitások mo­dern matematikai módszerekkel, a szakszemináriumok keretében folyó Operációkutatás ás az alternatív Játékelmélet. Az újonnan létrehozott szakok oktatásának tapasztala­tait, esetleges tantervi konklúzióit még korai lenne összegez­ni. /A Közlekedési szakon a III., a Nemzetközi ismeretek szakon a II. évfolyamig árt az oktatás./ Általánosabb észrevételeket lényegében csak a Terv-matematika szakra vonatkozóan tehetünk, ahol immár a teljes ötéves képzés tanulságait szürhetjük le. A legfőbb tanulságot abban jelölhetjük meg, hogy a szak hallga­tói jelenleg erőteljesebb, meghatározóbb matematikai^képzést kaptak, mint közgazdaságit, - ami a hallgatók érdeklődését, munkáját nem teljesen kívánatos irányban befolyásolja.

Next

/
Thumbnails
Contents