Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
1963. június 20. - 1. A Nemzetközi ismeretek szakának kérdései és tanterve - 2. Az 1963/64. tanév tanterve
.-11Elnök: Ezt a kérdést felvethetjük a Minisztériumnak, de határozatot nem tudunk hozni. Az előterjesztés 2. pontjával kapcsolatban meg kell mondani, hogy milyen változások lehetségesek, valamint azt is, hogy azoknál a tárgyaknál, amelyeket a szakvezető tanszékek adnak elő, lehetnek eltolódások, egyik tárgyból óraszámot engednek el és hozzáteszik a másik tárgy óraszámához. Pl. a Pénzügy Tanszék hajlandó leadni félévi 2 órát az ötévi tananyagból és gyakorlat céljára átadja a beruházási tárgyhoz. Ez csak az óraszám emelkedése nélkül oldható meg. Az Óraszám emelkedés csak egy esetben lehetséges, a Népgazdaság Tervesése Tanszéknél a gyakorlat révén, ami heti egy órát jelent. Kovács Ferenc^ Az 1963/64. tanévi tanterv felterjesztésénél az előterjesztés szöveges részét is csatolja az Egyetem. S 1 n ö k : A II. évfolyam tanuljon az 5 éves tanterv szerint ugy, hogy a III-IV. évben már azt tanulja, ami az uj perspektivikus tantervben lesz, a mostani II. évben pedig ki kell futnia az összes alapozó tárgyaknak, kivéve az elmélettörténetet és a nemzetközi kérdesek tárgyát, amely a perspektivikus tantervben sem lesz a II. évben, hanem esd: á III-IV. évben. Kivételképpen az 1964/65. tanévben a programozás átmehet az 5. félévre, ez azonban csak erre az egy évfolyamra érvényes. Másitt variáns az volna t hogy kifutni hagyni ugyanugy, mint a többieknél, de az előző megoldás jobbnak látszik, Berei Andor kérdezi, hogy miért kell a terv-matematika szakot kivételesen kezelni. Elnök: Ezt a kérdést meg lehet vizsgálni akkor, amikor megvizsgálásra kerül, hogy a'gyakorlat hogyan fog lebonyolódni a terv-mát. szakon. A terv-mat. szakos hallgatóknak legalább 6 hónap gyakorlatra kell menniök. A^matematika tananyagot nem tudják megtanulni 4 év alatt és nem lehet ennyi idő alatt megoldani azt sem, hogy közgazdászok legyenek A perspektivikus tantervet október-novemberre el kell késziteni. most az I. évre vonatkozó tantervet küldjük be a Minisztériumba jóváhagyás végett, később azonban az I. éven is történhetnek módosítások. Pach Zsigmond Pál megjegyzi, hogy helytelen fogalmazás az, hogy a később kialakítandó perspektivikus tantervet alkalmazzuk az I. évfolyamra. A fogalmazást meg kell változtatni, .'.•'. iy. >. ,