Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
1963. január 4. - 1. A pénzügyi tárgyak programvitája. Előadó: Tímár Mátyás - 2. A gyakorlóiskolának az Egyetemhez kapcsolása. Előadó: Berend Iván - 3. Egyebek
I -lo6,/ GAZDASÁGFÖLDRAJZ TANSZÉK A területi tervezés - gazdaságföldrajzi apeciwlizációt végz<5 hallgatók a képzésükhöz szükséges gyakorlati ismereteket, terepismereteket kétféle formában: az évközi tanulmányutakon /tanulmányi kirándulásokon/ és a képzési idő alatt három alkalommal szervezett termelési gyakorlatokon szerzik meg. Mindkét formára feltétlenül szükség van. Az előbbi inkább az általános tájékozódást szolgálja gazdasági életünk, illetve annak egyes ágazatai, földrajzi alapjai, közgazdasági összefüggései, problémái és lehetőségei terén az utóbbi már, különösen a második és harmadik alkalommal konkrét kérdések megismerésére és megoldására irányuló murika. a./ A negyedik félév végén megtartandó termelési gyakorlatokon - amikpr a hallgatók közgazdasági-gazdaaágföldra jzi képzettsége még alacsonyabb fokú, ugyanakkor termés zetf öld rí; jzi ismereteik már jelentősebbek - azt tartjuk célszerűnek, hogy ismerkedjenek meg a természetföldrajzi környezetet vizsgáló egyes intézmények munkájával, a legalapvetőbb müszeres-vizagalatok gyakorlati végrehajtásával és közgazdasági-gazdaságföldrajz! ismereteik megfelelj fokán a természetföldrajzi környezet gazdasági értékelésével Ennek megfelelően a termelési gyakorlat első két hetében szükség szerint 1-3 napot töltenek a Meteorológiai és Talajtani ln~ tézetekb en, a Vizügyi Főigazgatóságnál, illetve a Vizügyi Tudományos Kutatóintézetnél, az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal szerveinél és vállalatainál, különösen a Kartográfiai Vállalatnál, a Csillagvizsgáló Intézetnél. .A termelési gyakorlat második felében alkalmasan megválasztott területen komplex természetföldrajzi vizsgálatok végzése és adatok gyűjtése a terület, hőmérsékleti, csapadék, hő, napsugárzás, talaj, vízrajzi viszonyairól és ennek, továbbá közgazdasági-gazdaságföldrajzi tanulmányaikban való előrehaladásuk mértéke alapján a terület gazdaságföldrajzi értékelése a végrehajtandó prr\g ram. A hallgatók munkáját konkrét osztályzat nélkül "teljesítette", "nem teljesítette" - kívánjuk értékelni. A költségkihatások a negyedik félév végén megtartandó termelési gyakorlatoknál elég jelentősek, mivel a hallgatók jobbára terepen tartózkodnak és állandó tanári segitséget igényelnek és néhány legfontosabb műszer beszerzése is elkerülhetetlen. b./ A hatodik félév végén tartandó termelési gyakorlatok közgazdasági-gazdaaágföldrajzi jellegűek. Ennek során a hallgatók a megyei, járási és városi tanácsok terv és mezőgazdasági osztályain, a Vizügyi és Erdészeti Főigazgatóság intézményeinél ? a Várostervező és Területrendező Intézeteknél, a Statisztikai Hivatal és országos szervezete megfelelő munkaterületein és másutt^ a termelőerők területi elhelyezkedése, illetve a területi tervezés témaköréből a vállalat, intézmény jellegének megfelelő konkrét témát dolgoznak fel.' Ennek a termelési gyakorlatnak jellege alapvetően megegyezne a jelenlegi gyakorlatok jellegével.