Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
1963. január 4. - 1. A pénzügyi tárgyak programvitája. Előadó: Tímár Mátyás - 2. A gyakorlóiskolának az Egyetemhez kapcsolása. Előadó: Berend Iván - 3. Egyebek
ZM lenne helyes, ha az Egyetemi Tanács folyó ülésén igyekeznénk megállapítani az átfedéseket, hanem egy későbbi idopontban kellene az átfedések megállapítására és kiküszöbölésére megfelelő megoldást keresni. W i 1 c s e k Jenő megkérdezi, hogy a 3 pénzügyi tárgy csak a pénzügy szakon kerül-e előadásra, vagy más szakokon is. Kahuli t s László azt kérdezi, hogy a programban aláhúzott részek és a nagy betűvel jelzett cimek milyen terjedelmű anyagot ölelnek fel. Elnök egyetért azzal, hogy az Egyetemi Tanács jelen ülésén ne vizsgálja mélyrehatóan az átfedéseket, azonban az átfedésekre bizonyos utalások már most is tehetők. T i m á r Mátyás elmondja, hogy az elmúlt években módjuk volt a többi népi demokratikus ország megfelelő prggramját megismerni. A jelenleg tárgyalás alatt álló program mintegy 80 %-ában megegyezik a baráti országok hasonló tárgyainak programjával. Miután a pénzügyek az ossz népgazdasággal foglalkoznak, természetes, hogy sok az érintkezési felület. Már a program megfogalmazásánál is, különösen pedig az oktatásnál arra törekszenek, hogy a speciálisan pénzügyi vonatkozásokat tanitsák. A program rövid megfogalmazásaiban ez nem jut eléggé kifejezésre. Egyetért azzal, hogy a Tanács ne vizsgálja részletesen az átfedéseket, csak a leglényegesebbről tegyenek emlitést a felszólalók. Péter elvtárs kérdésére azt válaszolja, hogy a felsőfokú pénzügyi tanfolyam tantervének megállapításánál figyelemmel voltak arra, hogy ne csináljanak a konkurrenciát az Egyetemnek. Az ott tanitott anyag inkább technikai, mint közgazdasági jellegű, Wilcsfek elvtárs kéráésére rámutat, hogy a program csak a pénzügyi szakon előadott tárgyak programja. Minden más szakon sokkal rövidebben kerül az anyag előadásra. Kahulits elvtársnak válaszképpen elmondja, hogy az aláhúzások nincsenek összefüggésben az anyag terjedelmével. Az egész szöveg tükrözi a terjedelmet, a legfőbb tájékozódást pedig az nyújtja, hogy két tárgy féléves, egy tárgy pedig három féléves oktatás során kerül előadásra. László Imre megemliti, hogy a pénzügy szakos hallgatók részére előirányzott perspektivikus tantervek tartalmazzák a beruházások finanszírozása c. tárgynak két féléven át türténő oktatását. Felmerül a kérdés, milyen mértékben indokolt a vállalati finanszírozás során ezt a kérdést tárgyalni. Ha majd az alap programok kialakulnak, azután kell ezekre ráépiteni a Beruházások finanszírozása c. tárgyat. Ha ma^d a Beruházások finanszírozása tárgy az alapprogramokra ráépül, akkor az előterjesztés 1/2. pontja elhagyható lesz.