Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963

1963. január 29. - 1. A népgazdaság tervezése tárgy programvitája. Előadó: László Imre - 2. A közlekedési specializáció tematikája. Előadó: Barna Gyula - 3. Egyebek

-6­ÍO A Pénzügy és ftitel: az első félév legyen mindenütt egyforma, a második félév legyen speciálisán a közlekedés szükségletei­nek megfelelő. i J-a szükséges, akkor még a lo. félévben is lehetne finanszírozást tanitani. A jogot egy féléven át közösen kell oktatni az összes szakokon, két félév pedig legyen speciális: fuvarjog ás annak nemzet­közi vonatkozásai. Ipargazdaságtan véleménye szerint ^JjjXfa A munkaügyi kérdések szerepelnek a j-ogQa a, de jobban ki kell emelni. Ki kell emelni továbbá a közlekedés koordinációjának problémáját általában és a szocialista országok között. A nemzetközi együttműködést szélesebben kell tárgyalni, a ter­vezés kérdésére is vonatkozik ezl Külön kiemelve kell bevenni a személyszállítás kérdését. A szállítmányozást emeljük ki az alternativ tárgyak közül és csökkentsük az alternativ tárgyak óraszámát. Elsősorban a tananyagokat kell kidolgozni, erre a Tanszéken 3.5 ember áll rendelkezésre. E tananyagok kidolgozásába be kell vonni más tanszékeket is. E feladatok megoldása mellett foglalkoznak tudományos kérdésekkel is. A matematika tananyag kidolgozásába be lehet vonni Jándi Géza elvtársat, aki hozzánk kerül félállásba és aki foglalkozik a közlekedés matematikai problémáival. Belmerült néhány fontos tudományos kérdés, pl. a munkaidő speciális kérdései a közlekedésben, felmerült a szállitás és telepités kérdése, ez kapcsolatos a földrajzi problémákkal. A beruházások aránya, az aránytalanság megszüntetése a köz­lekedés és a termelés fejlesztése között - matematikai prob­léma is. A tanteue/et át kell dolgozni a felmerült szempontok szerint. A tárgyak egymásra épitése szempontjából felül kell vizsgálni, meg kell nézni, hogy a vizsgák száma egyes félévekben csökkent­hető-e ugy, hogy a másik félévben emelkedjék. A 2. félév végén 7 vizsga, a 3. végén 3, a 6. félév végén 7 /ebből két szigor­lat/ van. Egyenletesebb terhelést kell kialakítani.. A 9, félév­ben is növelni lehetne a terhelést, mivel a termelési gyakor­lat csak 3.5 hónap lesz. A lo. félévet is jobban meg lehet ter­helni. A fogalmazás tekintetében is át kell dolgozni az anyagot, különösen vonatkozik ez az 1-2. bekezdésre. Kahulits László: Ellentmondás van Kossá ás Csanádi elvtársak között. Kossá elvtárs azokat a problémákat vetette fel, ma&fcyekkel a közlekedés küzd, Csanádi elvtárs pedig a felsőfokú technikumok kérdésével foglalkozott. Erről a kérdés­ről vita folyt a budapesti Pártbizottságon. A mi Egyetemünk egyetem is, meg főiskola is, a Csanádi elvtárs által felho­zott problémák felvethetők néhány más szakra nézve is az /

Next

/
Thumbnails
Contents