Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
1963. február 19. - 1. A népgazdasági tervezés [tantárgy] programja
? 6 Ö ménye szerint a meglévő anyagokba beépitve kellene erősiteni a történelmi vonatkozásokat. A meglévő előadásokba eddig is bele voltak épitve az oda tartozó törté nelmi példák. Elnök: A népgazdasági tervezés ás irányítás oktatására nagyobb súlyt helyezünk, mint eddig, ez tükröződik abban is, hogy a 60 órát felemeltük 9o-re. Amikor ezt elhatároztuk, arra is gondoltunk, hogy nemcsak oktatni, hanem nevelni is kell és ez az a tárgy, amelynél nagyok/5 határozott irányba lehet és kell nevelni a hallgatókat. Tapasztalatok szerint a hallgatóknál és általában a közgazdászoknál hiányzik a népgazdasági szemlélet. Ezen változtatni kell, mert a szocialista világgazdasági szemlélethez a népgazdasági szemléleten keresztül vezet az ut. A tárgynak fontos nevelő jelleget kell tulajdonítani és a hozzászólások is ebben az irányban .hangzottak el. A program elkészítése még nem jelenti azt£ hogy a következő évben eszerint adjuk elő a tárgyat, tehát a programot alaposan át lehet dolgozni. Olyan programot csináljunk, amely a követelményeknek megfelel. Véleménye szerint struktura-változásra van szükség. Az ágazati felépítést háttérbe szorítva szintetikus felépítés szükséges. Ha így építjük fel, akkor lehet népgazdasági szemléletre nevelni, az átfedések is kiküszöbölhetőek, mert a kérdéseket más oldalról világítjuk meg. Egyetért Péter elvtárssal abban, hogy a fogalmakat tisztázni kell, de nem biztos, hogy ez minden esetben deffiniciót jelent. Barna Gyula: Véleménye szerint az ágazati gazdaságtant oktató tanszékeknek számolniok kell az átfedésekkel, mert ami átfedés a külker, szak szempontjából, nem átfedés az ipari szaknál. Addig nem oldható ne g az átfedések kikuszöbölés'e, amig nem oldjuk meg minden szak számára külön tananyag kidolgozását. Kovács Géza: Véleménye szerint nem szabad rövid idő alatt gyökeres változást várni, a gyakorlatban sokkal komplikáltabbak a problémák, mint ahogy látszik. Ha a témaköröket egy tananyagba kell összefoglalni, nagyon nehéz az átfedéseket kiküszöbölni. Komplex formában ilyen tananyagot még nem dolgoztak ki. A felhozott problémák tisztázása olyan nagy kutatómunkát igényel, amelyet a Tanszék egymaga nem tud megoldani, ehhez az OT segítsége is nagy mértékben szükséges. G a n c z e r Sándor: Hangsúlyozza az anyag óriási előnyét, hogy a meglévő gyakorlatról jól rendszerezett képet ad. Fogyatékosságai ellenére is jó anyag, amely népgazdasági szemléletre nevel. Véleménye szerint a legdöntőbb probléma a távlati és a folyó tervezés együttes tárgyalásának megoldása. Nehézséget okoz, hogy míg a folyó tervezés módszerei már kiforrottak, a távlati tervezésé még korántsem tisztázottak. Esetleg ugy lehetne megoldani, hogy egy félévben vagy 3 hónapban a tavlati tervezes problémáival kezdenék az anyagot és elszakadva.az ágazati tárgyalási módtól, igy mutatnák be, hogy a távlati tervezésre épülve hogyan kapcsolódnak az ötéves és és éves tervek. Ez elősegitené a népgazdasági szemléletet és a