Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
1963. április 26. - 1. A VIII. kongresszus anyaga feldolgozásának tapasztalatai. Előadók: László Imre és Pach Zsigmond Pál - 2. Javaslat az Egyetem szervezeti felépítésének megjavítására. Előadó: Berei Andor - 3. Egyéb
-3A hallgatóknál és az oktatóknál történt feldolgozással kapcsolatban is megállapítást nyert, hogy a szocialista tábort illetően kevésbé tájékozottak, mint a kapitalizmusról. Ez valóban igy van. Ez nemcsak az Egyetem, hanem az egész tudományos élet problémája. Heg kellene kisérelni az Egyetemen, a könyvtári dolgozók bevonásával, hogy félévenként a szocialista tábor országairól -megjelent tervteljesitési jelentések, vagy más beszámolók alapján átfogó képet nyujtsunk az oktatóknak ás hallgatóknak. Farkas Sándor: Az előterjesztéssel egyetért, Ugy kell tekinteni, mint egy kedvező sornak nem utolsó tagját, amely tárgyilagosan, informative és javaslati jelleggel tárgyalja a kérdéseket. Az előterjesztésben foglaltak hosszú időre feladatokat jelentenek a Pártbizottságnak ás minden tanszéknek. Amikor az eszmei offenziva feladatairól beszélünk, első helyen az a probléma áll, hogy milyen kérdésekkel, milyen terjedelemben foglalkozzunk, A bizottságnak, amely ezeket a feladatokat kidolgo ZZj Q. j cl 3 zal is kell foglalkozzék, hogy milyen módszerekkel kell dolgozni - külső előadók bevonása, faliújság stb. Minél többrétűén próbáljuk a kérdéseket megközelíteni, annál.jobban megtaláljuk a megfelelő formákat. A szocialista vilá^ ismeretének kérdéséhez: a Tudományos Szocializmus Tanszék tapasztalatai egybevágnak az előterjesztésben foglaltakkal, A tájékozatlan^&emcsak az oktatókra, de az egész pártpropagandára is jellemző. Legtöbbször csak a gazdasági bajokról vannak ismereteink, ezt a szemléletet támogatja a sajtó is. Rendkivül nagy az elmaradás a szocialista országok politikai életének ismeretében, Pach elvtárs az előterjesztésben ironikus hangvétellel tárgyalja az anyag megtárgyalását a Tudományos Szocializmus Tanszéken. A Tanszéken sok "villám-vita" folyt le, ezeket természetesen nem veszik számitásba a feldolgozásnál. Mult év decemberében jelent meg a Tanszék jegyzete, amelyben az öszszes, a kongresszuson tárgyalt kérdések szerepelnek, tehát a jegyzet készitése során ezekkel a kérdésekkel részletesen kellett foglalkozniok. H e r é d i István: Egyetért László elvtárs megjegyzéseivel a Kereskedelmi Karon tapasztaltakkal kapcsolatban. A jelentésben szereplő megállapítások az I. és II, ^évre is vonatkoztathatók, A Kereskedelmi Karon a hallgatók érdeklődése univerzálisabb, ugyanakkor azonban háttérbe szorul a közgazdasági érdeklődés, A többi karon nincs meg ez az univerzális szemlélet, azt azonban nem tudja, hogy ezeken a karokon ugyanakkor erősebb-e a közgazdász szemlélet, A 6, oldalon az szerepel, hogy a társadalom osztályszerkezetének megváltozása, ennek jelentősége, az egységes népi állam viszonylag tisztázott probléma. Javasolja ide beirni, hogy a II. évtől felfelé, mivel az I, évesek nem foglalkoztak ezekkel a problémákkal, még nincs megfelelő fogalmuk ezekről.