Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963

1963. április 26. - 1. A VIII. kongresszus anyaga feldolgozásának tapasztalatai. Előadók: László Imre és Pach Zsigmond Pál - 2. Javaslat az Egyetem szervezeti felépítésének megjavítására. Előadó: Berei Andor - 3. Egyéb

-2­a külker, szakos hallgatók elsődlegesen a kifejezetten szakmai kérdésekkel sokkal intenzivebben foglalkoznak, mint a többi tárgyakkal, ide számitva a nyelvvel való foglal­kozást is, ami a hallgatók idejének jelentős részét kitöl­ti. A külker, szakos hallgatónak ezért eleve kevesebb ideje marad az egyéb tárgyakkal való foglalkozásra. IV. éves külker, szakos hallgatókat vizsgáztatott népgazdasági ter­vezésből az elmúlt félévben. Megállapította, hogy az egész egyetemen a leggyengébben népgazdasági tervezésből ezek a hallgatók voltak felkészülve és politikai gazdaságtani is­mereteik is igen hiányosak. Politikai gazdaságtanból jó­néhány külker, szakos hallgatónak nem volt fogalma a munka­termelékenységről, nemzeti jövedelemről stb. Megkérdezte őket, mi az oka, hogy nem tudják a politikai gazdaságtant és a népgazdasági tervezést. Azt mondották, hogy rendkivül el vannak foglalva a nyelvtanulással, de amikor orosz folyó­iratot tett eléjük, hogy fordítsanak le belőle egy terve­zésre vonatkozó részt, nem tudták lefordítani és arra hivat­koztak, hogy azért nem tudnak forditani, mert ők beszélge­tést tanulnak. Német nyelvből sem ismerik az alapvető szak­kifejezéseket sem. A külker, szakos hallgatóknak az ideoló­giai, eszmei tárgyakhoz való hozzáállásuk más, mint a többi hallgatónak, véleménye szerint ez ténykérdés. Azt kell megvizsgálni, hogy miért van ez és hogyan lehet ezen segí­teni. Fenntartja azt a megállapítást, hogy a külker, szakos hallgatók nem rendelkeznek olyan közgazdasági szemlélettel, mint a többi hallgatók. Szabó* Kálmán: Az előterjesztést igen jónek tartja. Az anyag feldolgozásáról személyes tapasztalatai nincsenek. A külker, szakkal kapcsolatban nem azt érezte, hogy ez a szakon oktatók ellen van cimezve, hanem egy tény megállapí­tását látja benne. Sz véletlennek is tekinthető, mivel nem volt szó arról, hogy a II. vagy a IV. éveseknél is ugyanez történt. Egy-egy évfolyam vagy szak felkészültsége függ attól is, hogy az odakerült hallgatóknak milyen a beállí­tottsága és ezen hogyan tudott az oktatás változtatni. Véle­ménye szerint a külker, szakos hallgatóknál valóban tapasz­talható ilyen eltérés a többi hallgatótól. Itt a'hallgatók beállítottságán kivul elég jelentős mértékben közrejátszik az, hogy vannak"olyan hallgatók, akik azért jöttek a mi egye temünkre és a külker, szakra, mert nyelvet akarnak tanulni. A szak tantárgyi struktúrájának is szerepe lehet ebben az irányban, jelentős óraszámban tanulnak nyelveket, ami helyes is, de ennek bizonyos következményei is vannak, kiszorit bizonyos időt a többi tárgy tanulásánál. Ezt nem kell szivére vennie sem Vajda, sem Szanyi elvtársnak Ha ilyen jelenségek vannak, a Kereskedelmi Kar Tanácsának foglalkoznia kellene azzal, hogyan lehetne a szaktárgyak keretében tekintettel lenni azokra a közgazdasági összefüggő sekre és ideológiai jellegű közgazdasági problémákra, ame­lyek a többi szakokon a szaktárgyak keretében nagyöbű mér­tékben érvényesülnek.

Next

/
Thumbnails
Contents