Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962

1961. október 31. - 1. Jelentés a Koordinációs Bizottság munkájáról. Előadó: Dr. László Imre - 2. A tananyagok korszerűsítésének terve 1961/62-re. Előadó: Háy László

-4' nézve teljes összefüggésében oktat,le. Berei Andor egyetért azzal, hogy teljesen helytelen az olyan történeti oktatás, amely csak a távoli múlttal foglalkozik és valahol a jelenben megáll. Ha a jelen szempontjából tanul­ságokat akarunk levonni, ahhoz az szükséges, hogy minél közelebb ussunk az oktatásban a jelenhez. Ugyanakkor látni kell azt io, , ogv nár mer-t in rengete- az átfedés az egyes anyagokban. Bizo­nyos mértékben nem szabad megijedni az átfedésektől, de tudni kell, hogy minél inkább belemegyünk -egy-egy anyagban a részle­tekbe, annál nagyobb az átfedések veszélye. A maga részéről Bi­kics elvtárs javaslatát fogadja el. Elnök bejelentig hogy a vita megr'viditáse érdekében a kö­vetkezőképpen fogalmazta raeg e pontra von; tkoző javaslatát: Az eddi i óra- ás félév-szám egyenlőre fenntartandó. A kérdés vég­legesen csak a tanterv kidolgozása folyamán zárható mert a döntős feltételezi, hogy a gazdaságtörténet tananyaga magában foglalja a felszabadulás óta eltelt időszakot. Az egyes tanszé­kek tananyagaiban pedig a gazdaságtörténeti vonatkosisok össze­szűkülnek. P o g a r a s István véleménye szerint az Egyetemi Tanács jelen­leg nem tud dönteni, különösen azárt nem, mert Pach elvtárs nincs jelen. M e i s e 1 Sándor többet várt a Koordinációs Bizottságtól a reform megoldása tekintetében, J6 lett volna, ha a Koordinációs Bizottság nemcsak egy tárgyra vonatkozóan tett volna javaslatot arra nézve, hogy hány féléven keresztül szükséges azt oktatni, hanem szakonként a tantárgyak egymáshoz való viszonyának arányát is vizsgálta volna. A Koordinációs "Bizottságnak me kellett vol­na oldania olyan kérdéseket io, mint a gazdaságtörténet és a nép­f azdaság tervezésének aránya. Nem tudja elképzelni, hogy 3 féléven t oktassanak gazdaságtörténetet az Egyetemen, amikor a hallgatók csak 1 évig tanulnak népgazdaság tervezést, elképzelhetetlen az is, hogy a "B" szakos tanárok ugyanolyan óraszámban tanulják a vállalati tervezést, mint a gazdaságtörténetet. Megyeri Endre véleménye szerint az Egyetemi Tanácsnak olyan elvi állásfoglalást kellene kialakítani, amely a Gazdaság­törté eti Tanszék számára irányvonalat ad az anyag átdolgozásá­hoz. Elnök a kérdás lezárása érdekében javasolja, hogy az Egyete­mi Tanács küldjön ki egy szakbizottságot a Gazdaságtörténeti Tanszék tananyagának felülvizsgálására ás annak eldöntésére, hogy a Tanszék mit oktasson. Benedec zki Jánosné véleménye szerint nemcsak a gaz­daságtörténet oktatásával, hanem az alaptárgyak oktatásával kap­csolatban is javaslatot kellett volna tennie a Koordinációs Bi­zottságnak arra nézve, hogy az egyes szakoknál az alaptárgyakat milyen óraszámban kell oktatni.

Next

/
Thumbnails
Contents