Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1960-1961
1961. január 6. - 1. Az általános közgazdasági szakot felülvizsgáló szakbizottság jelentése. Előadó: Vörös Gyula és Szabó Kálmán - 2. Az 1961 őszén tartandó tudományos ülésszak. Előadó: Háy László - 3. Egyebek
-lo2V ismereteket sem kapják meg. Márpedig az ipari szakbizottság felmérése szerint a végzett közgazdászoknak közel a fele számviteli munkakörben dolgozik. Kevés a statisztika oktatására felvett óraszám is az általános szakon. Ez az óraszám ugyanannyi, mint a többi szakon, azonban az általános szakon végzett hallgatóknak több statisztikai ismerettel kell rendelkezniük, mert valamennyi ágazat statisztikájával komolyan kell foglalkozniok. Nem tartja szükségesnek két alternatív tárgy felvételét.. Hangsúlyozza, hogy ezkknek a tárgyaknak nehéz lesz kialakítani a tematikáját és felme ül az az aggály ic, hogy ezek a tárgyak nem népgazdasági szintűek, 1 hanem ipari szintűek lesznek. Ez az aggály azért áll fenn, mert a szocializmus politikai gazdaságtanának anyaga rendszerint vagy nagyon gyakran az ipar problémáit tárgyalja csak, az iparon keresztül igyekszik általánosítani a törvényszerűségeket. A felsorolt tárgyakkal akkor tudna egyetérteni, ha azok valóban népgazdasági szintű áttekintést adnának'. Célszerűnek tartaná az első négy félévben az óraszámok csökkentését. Elvileg fontosnak tartja annak kimondását, hogy a tananyagok ne legyenek bővebbek, mint amennyi az előirányzott órj számba belefér. Jelenleg gyakran követett gyakorlat az, hogy egy tárgynak az óraszáma pl. 9o, de tananyaga akkora, mintha 24o lenne az óraszám. Ennek elburjánzása gátolja a felsőoktatási reform megvalósítását. Elnök közbevetőleg megjegyezi, ho.:y ugyanakkor arra kell törekedni, hogy a tananyag ne essék össze az előadással. W 1 1 c s e k Jenő messzemenően egyetért azzal, hogy mást tartalmazzon a jegyzet, mint az előadás. Az előadásnak elsődleges feladata az, hogy felvesse és részletesen meggagyarázza a problematikus kérdéseket, de ne lényegesen bővitse az anyago «em tartja indokoltnak, hogy az előterjesztés leszűkíti a gyakorlati id't, szemben az oktatási reformban előirányzott gyakorlati idővel, feltételezi, hogy az általános szakos hallgatókat irányitó szervekhez, tanácsoihoz küldik gyakorlatra, de ha vállalatokhoz küldik is őket, semmivel sem könnyebb ott sem a helyzetük, sőt nehezebb, mint más szakos hallgatóknak, tehát nem indokolt a gyakorlati idő lerövidítése. Hangsúlyozza azt a véleményít, hogy a lo. félévet nem szabad feláldozni a diplomamunka érdekében. Amennyiben az Egyetemi Tanács a diplomamunka megvédése mellett foglalna állást, ugy kéri, hogy ez az állásfoglalás ne legyen általános érvényű, ha nem csak az általános szakra vonatkozzék. Sokkal hasznosabb a lo. félévet a szakképzésre felhasználni, mint egy olyan diplomamunkát iratni, amelynek értéke legalábbis kétes. A gyakorlat szempontjából sem tartja célszerűnek a diplomamunkát, mert a gyakoi'laxnak tényleges gyakorlatnak kell lennie, ha pedig a hallgatónak diplomamunkát kell készi enie, a gyakorlatot a