Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960
1959. november 24. - 1. Egyetemünkre való jelentkezés előmozdításának tervezete - 2. A szakok, illetve tanszékek vizsgálatára alakuló szakbizottságok munkaprogramja - 3. A felsőoktatás továbbfejlesztésének fő kérdései - 4. A disszertációk megírására szolgáló tanulmányi szabadságok 1960 első félévében
ma^s pontszámot érnek el és igy közvetlenül jutnak be az Egyetemre, mint azok, akiket alacsonyabb pontszámuk miatt üzemekbe küldenek fizikai munkára, hogy ea -két ív múlva jelentkezzenek felvételre, ^z ilyenek erre az időre kiesnek a tanulásból, ami még kevésbbé teszi lehetővé, ho^y az %yetemn rájuk váró feladókkal megbirkózzanak. Farkas Sándor szerint bizonyos veszélyt jelent az a körülmény, ho,jy tapasztalat nélkül végünk neki egy egészen uj utn k. Azokban az országokban, ahol bevezették ezt a módszert, az egyetemi oktatá néhány jelentős kérdésben előnyösebb helyzetben van, mint nálunk. Ilyen kérdés a diákotthoni ellátottság, fizikai munka vágzése már a középiskolák szüneteiben is stb. Ugyancsak fejlettebbek a távoktatás különböző fbrmái is. A mi levelező oktatásunk módszertani, tananyagbeli szempont— ból eléggé elmaradt és nem tudna megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyeket az uj forma támasztana a levelező formával összekötve. Az elsőévesek, akiket elküldenénk üzemekbe, valószínűié g segédmunkásokként dolgoznának az első időben. Ez elég kiineritő fizikai munka, kétséges, hogy ry olc órai munka után mennyi energia maradna még a tanulásra. Ha a ífeikai munkán lévő hallgatókkal az Sietem hetenként csak egyszer-kétszer találkozik, nem tud elég segitséget adni nekik ahhoz, hogy áttérhessenek az %yetemen folyó uj tanulási rendszerre. A kontraszelekciót olyan szempontból is lehet nézni, hogy ha egyenlően is végezne minden hallgató fizikai munkát, mégis előnyben lennének a polgári és az értelmiségi hallgatók, mert jobb hazai útravalóval indulnak, mint a munkásparaszt 3zármazáu hallgdtók, tehát az utóbbiak jobb-n megsínylették a rendszeres oktatás hiányát, mint az előlaclek. ami pe dig azt a kérdést illeti, hogy ne 8 órát dolgozzanak az ilyen hallgatók, figyelembe kell venni, hogy az üzemek nem szivesen látják azokat a dolgozókat, akik nem dolgozzák ki a teljes mÜ3zakót. Ugy tudja, hogy a csehszlovák eltársak is csak hét egyetemen rendelték el az uj oktaási rendszert és mind a hét többé-kevésbbé exakt ecetem, izeken az egyetemeken sem 4-6 a heti óraszám, hanem 50-50 >-ban oszlik meg az egyetemi oktatás és a termelő munka időszaka, éspedig vagy két hét- két hót, vagy délelőtt-délutáni beosztásban. Véleménye szerint a legelső feladat az, hogy az Egyetem minél több, már termelő munkában résztvett hallgatót tudjon beiskolázni. Felveti a kérdést, hogy amig a megfelelő előkészületek megtörténnek arra v natkozólag, hogy az elsőéveseknél ez a ren.szer megvalósuljon, nem lehetne-e a második évfolyam anyagát ugy raegállapitani, hogy alkalmas legyen - részből levelező formában — a terinelő munkában résztvevők oktatására. Véleménye szerint a szakszervezetek és a Hazafias Népfront bekapcsolásával az uj módszer bevezetése mellett nagyobb propagan át kell kifejteni, igy könnyebban lesznek áthidalhatók a jelentkező zökkenők. W i 1 c s e k Jenő a Berlin-Karlhorsti főiskolán szerzett tapasztalatiról számol be. A főiskolára az idén nr=r kb 60 tw-ban vettek fel a termelő munkából hallgatókat és ezt az aráiy t a jövőben még javitani fogják» A fizikai munkával kapcsolatban jelentkező problémát ilsősorbar fokozatosan próbálják megoldani magas általános ös ztöndijak mellett. Berlinben nem probléma a diákotthon kérdje sem. A főiskolának olyan lakótelepe van. amelyen a férőhelyek száma megegyezik a hallgatók számával. Az idén a diákotthont szálloda jellegűvé alakították ét, tehát bérbe adják a szobákat. Az ipari karon a harmadik évfolyamona következő kísérletet hajtották végre: a hallgatókat három csoportba osztották. Az első csoport Berlinben maradxt, a második csoportot és a harmadik csoportot vidéki városokba helyezték ki. A harmadik évfolyamos hallgatók a ^akorlatban dolgoznak, de ez már nem fizikai munka, hanem termelési gyakorlá jellegű.