Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1958-1959

1959. június 30. - Doktoravatás - 1. Jelentés-tervezet az Egyetem 1958/59. év munkájáról

gazdaságföld ajz, illetve a felsőbb évfolyamon a filozófia., népgazdaság tervezése, nemzetközi gazdasági é3 politikai kér­dések, mezőgazdaság gazdaságtana, valamint a jog tárgyköréből Módszerét tekintve legfejlettebb volt a felsőbb évfolyamok szakszeminárium rendszere, aiiol a résztvevők az egyes kérdése­ket irodalom, források önálló tanulmányozása alapján dolgozták fel és az elkészült referátumokat közösen megvitatták. Igen hasznosnak bizonyultak az egyes szaktárgyak specializált sze­mináriumai, mint pl, a szövetkezeti kereskedelem, az iddgen-­forgalom. Egyetemünkön mind kevesebb az "anyagköve tőszemi­nárium. Az oktatással kapcsolatban végül néhány szót a iej|y-z_e_t-el látás ról. A jegyzetek elkészítésénél a szerzők a legtöbb "esetben"^be­tartották a kitűzött határidőket, A jegyzet-ellátás javult, de nagyon hosszú a sokszorosítás átfutási ideje és nemegyszer az időben leadott anyagok is a hallgatók szükségletéhez képest késve jelennek meg. Komoly fogyatékossága a jegyzetkészítésnek és sokszorosításnak, hogy a levelező hallgatóknak nem tudjuk a félévek elején kezükbe adni az egész jegyzet-anyagot. 2,/ A tudományos munka. Egyetemünk oktatóinak tollából számos tudományos munka - né­hány könyv, több cikk és tanulmány - látott napvilágot az el" mult tanulmányi év folyamán. Tudoraányos munkánk eredményeit mutatja az elmúlt tanévben tartott két tudományos ülésszak és az Egyetem lo éves jubileumára megjelent tudományos évkönyv, Ezek a tények azonban nem felejtethetik el a tudományos munka alakulásának azt a nagy hiányosságát, hogy a fiatal oktatók tudományos fejlődése Egyetemünkön rendkivül lassú. Ez többek között abban mutatkozik meg, hogy nagyszámú /44/ aspiránsunk közül, akiknek többsége 4-5 éve aspiráns, mindössze ketten Ír­ták, illetve védték meg disszertációjukat. Sokan az aspiránsok közül még nem tették le vizsgáikat és az aspiránsok felének nincs jóváhagyott disszertációs témája. Fiatal oktatóink lassú ütemü tudományos előrehaladásának legfőbb okai: társadalmi és oktatási munkával való túlterheltségük, a tanszékvezetők és a tapasztalt tudományos kutatók részéről kapott segitség elégte­lensége, némely esetben ténylegesen kedvezőtlen anyagi hely­zetük ás végül, de nem utolsó sorban a tudományos fokozat meg­szerzésehoz szükséges ideiglenes áldozatvállalás hiánya. Aspi­ránsaink nagy részét a kandidátusi fokozat elérésében gátolta az is, hogy a mult évben az egyetemi doktori cim megszerzésé­vel töltöttek el néhány hónapot, A tudományos munka kérdéseivel az év folyamán több izben fog­lalkozott az Egyetemi Tanács, Ennek eredményeként a Karok ki­dolgozták tudományos tervüket és szervezeti intézkedések van nak folyamatban a helyzet megváltoztatására, A tudományos mun­ka mogélénkitését célozzák egyebek közt az egyes tanszékeken elvi kérdések tisztázása céljából rendezett viták. Ezek azon­ban egyelőre szórványosak és még nem került végrehajtásra az Egyetem Tanácsának az a határozata, hogy szélcsebbkörü vitá­kat is kell rendezni külső szakemberek bevonásával.

Next

/
Thumbnails
Contents