Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd - Tóth Levente: A Küküllői Református Egyházmegye Parciális Zsinatainak végzései 1. (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 6-1.) Kolozsvár 2008.

A parciális zsinatok jegyzőkönyvei

188 1703 március, Marosbogát refundállja tiszteletes Vadasdi Péter uramnak, mely marhájának eltartásáért lett őkegyelmének kára. Deliberatum: A Sz[ent] Partialis megtekintvén tiszteletes Vadasdi Péter uram­nak és feleségének tiszteletes Havadtői István uram ellen való panaszolkodásokat, azért őkegyelmek exmittáltatván, producálljanak igazságokról őkegyelmek, más Partialisban igazításban vétetődik, meglátván a deliberatumot is, mellyet a marosszéki atyánkfiai irtanak Czáváson. [384.] Deliberatum anno 1703. die 13. Mártii: Mivel az Úristen látogatásából Szántó Katát oly meggyógyulhatatlan nyavalyával és súlyos betegséggel látogatta meg, hogy már hét esztendőtől fogva ágyban fekszik, hites ura, Zöldi István eléggé visel­te gongyát, és meggyógyulásában is fáradozott, de mivelhogy a szent házasságnak végeit el nem érhette benne, és vele csak fél esztendőt is vele egészséges állapottyá­ban nem lakhatott úgy, hogy véle élhetett volna, most sem élhet. Azért tetszett az istenes törvénynek, hogy Zöldi István általbocsáttatik a második házasságra hac tarnen conditione, hogy amíg él hites felesége, Szántó Kata, addig hites ura, Zöldi István adgyon neki tápláltatására esztendőnként tíz-tíz véka búzát és két-két forin­tokat. Deliberatum: Mivel Koczkán Mária procator dolgában megfogyatkozott, azért most hites urával, Damokos Györggyel való causaja elhalasztatik a közelebb megesendő Partialisra úgy, hogy akkorra készen legyen, és causaja eligazíttatik. [385.] Deliberatum Radnótiense: A kegyelmetek kévánságát s panasszát a Szent Parti­alis consideratioban vette, s szívesen is igyekezett a kegyelmetek között fennforgó rendeletlen dolgoknak igazításában, melyhez képest tiszteletes Diósi András ura­mot keményen a Szent Partialis előtt megfeddettük, s illyen conditiot is praescribál­tunk őkegyelmének, hogy mind nemes s mind nemtelen embereket őkegyelme tart­son hallgatóinak, reformata ecclesia tagjainak, és érdemek szerént kinek-kinek a ­zok közül érdemek szerént való becsületöket megadni el ne mulassa. Ami pediglen ezen dologban elmaradott, az üdőnek rövidsége miatt lett, de amivel elmaradott, avagy elhaladott, azzal el nem múlik. Adgyon Isten kegyelmetek között csendessé­get és eggyességet. Extradatum in nostra Synodo Partiali Bogátini celebrata anno 1703. 13. Mártii. Deliberatum: Valamely scholamester a Szent Partialisban el nem jő, sem pedig annak idejében expensat is nem ad, két annyival tartozzék, és amíg meg nem ad­gya, addig a functiotól is arceáltatik. Ezt pedig nótárius kezéhez administrállyák haladék nélkül, és őkegyelme adgya kézhez tiszteletes esperest uramnak őkegyel­mének. [386.] Deliberatum in causa nobilis foeminae Elizabethae Nemes alvinczi anno 1703. 13. Mártii Bogátini habitum: Palatkai Kovácz Mihály kezdvén elsőben hites fele­ségével, alvinczi Nemes Ersébettel perlekedését, kinek egynéhány esztendőktűi fogván gongyát nem viselte, hol idegen, hol maga nemzete között tekeregvén, ki,

Next

/
Thumbnails
Contents