Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 3. Marosnémeti-Zejkfalva (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-3.) Kolozsvár 2007.
Az egyházközség, mint gazdasági intézmény
50 Az egyházközség, mint gazdasági intézmény adnak a termények és bor után, mire a vizitáció törvényszéki feljelentéssel fenyegeti meg őket. 32 5 1715-ben Marosillyén difficultasa a praedicatornak, hogy sok nemes földekről nem adgyák be a quartat. Akik itt laknak, másoknak kiosztyák a földet, a dézmát elveszik, a praedicatoré odavész mind búzából, mind kukurucából. A vizitáció úgy döntött, hogy a lelkész és a gondnok néhány egyháztaggal együtt menjen ki a nemes földeken conmimerálják a quartat s aszerént exigállyák? 2 6 Három év múlva keserűen állapítja meg a vizitáció, hogy még mindig kinnmaradt a quarta nagy része, a gondnoknak pedig nem volt semmi segítsége a tartozó quartaknak administratiojában. 32 7 A helyzet a század közepén és utána vált kritikussá, a státusukkal visszaélő nemesek pedig kezeihetetlenekké (bátorítást jelenthetett számukra a protestáns egyházakat igen erősen szorító, s az ellenreformáció szolgálatába beállt államhatalom is). A hatvanas évektől egyre gyakrabban került elő a kérdés. Jól dokumentált a vajdahunyadi quarta, a Főkonzisztórium levéltára több levelet is őriz arról a jogtalanságról, amelynek eredményeképpen a reformátusoknak járó quartát a helybéli ferenceseknek adták oda. A panaszosak az 1696. évi Apafi levélre hivatkoznak, amely kimondotta, hogy az egész vajdahunyadi határban annuatim teremni szokott minden mezei gabonáknak s bornak, sine distinctione religionum [felekezeti hovatartozás nélkül], minden embertől a vajdahunyadi református prédikátoroknak szokott volt adattni, de 15 évvel korábban - írják 1766-ban - Zummer administrator erőszakkal elvette a reformátusoktól és a v. hunyadi tiszteletes pater franciscanusoknak adta/ 2 8 Az 1772-ben tartott vajdahunyadi vizitáció jegyzőkönyvében azt olvassuk, hogy a megjelentek előtt felolvasták a generális zsinat végzéseit és a Gubernium dézsmák ügyében tett parancsát, a teljes szöveget sajnos nem ismerjük, így csak feltételezzük, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő quartaügy rendezésére tettek újabb kísérletet. 32 9 Az 1778 júniusi küküllővári zsinat levele a Főkonzisztóriumhoz már úgy beszél a quarta megszűnéséről, mint az egész egyházra nézve általános jelenségről. A lutheránus egyház lelkészeit összehasonlítva a reformátusokkal, ezt állapítja meg: a mi ecclesiaink az evangelica ecclesiaktól annyiban különböznek, mennyiben az evangelica ecclesiakbéli tiszteletes ministerek a királlyi és fejedelmi collatiok és törvény által adattatott dézmák és quartabeli fizetéseket mindeddig többire megtartották [...] a mi ecelesiainkban a papok többire a magok quartajoktól megfosztattak és a hallgatóktól adni szokott bérből vészik magok fizetéseket. 33 0 Nem tudjuk mennyire volt ez általános az egész református egyházra nézve, úgy véljük, hogy helyenként azért megmaradt a quarta, bár igaz, hogy annak beszolgáltatása sok esetben akadályokba ütközött, tehát ilyen helyen is csak gondja volt a református egyházközségnek a quartával. Az 1779 júniusában Déván tartott generális zsinat végzése az egyik kétségbeesett helyzetbe jutott lelkészről szól: A batzai ekklézsiában lévő tiszteletes atyafi panaszol siralmas memorialissa által, hogy gróf Lázár János úr mind Batzában, mind Mihályfalvában járni szokott mindennemű quartaját elvette, az ecclesia régi ős örökös földeit megdézmáltatta és a dézmát maga csűréhez rakatta. A zsinat tehetetlenül állt a méltánytalan bánásmóddal 32 5 HuZaL-Jkv. 1/1. 130. 32 6 HuZaTKa-2. 445. 32 7 Uo. 447. 32 8 FőkonzLvt. 89/1766. 32 9 HuZaL-Jkv. 1/3. 47. 33 0 ERZSI-III. 101.
