Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 3. Marosnémeti-Zejkfalva (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-3.) Kolozsvár 2007.
Az egyházközség, mint gazdasági intézmény
43 Az egyházközség, mint gazdasági intézmény lagokból messzire mutató általános következtetést nem lehet levonni, mert egyes gyülekezetek átlagát túlnyomórészt 1760 előtti adatokból, másokat pedig a századvégiekből állítottuk össze. Mindenesetre annyi ebből is világos, hogy az éves átlag ebben az időintervallumban nem emelkedett 10 Ft fölé (noha az egy éves perselypénz, különösen a század végén, sokszor fölötte volt a 10 Ft-nak), tehát nagyon messzire nem lehetett eljutni ezzel a pénzösszeggel (összehasonlításképpen néhány adat a vásárlóérték érzékeltetésére: 1717-ben egy veder bor 54 dr. volt, 1802-ben már 102 dr., 1799-ben 100 szál deszka 12,80 Ft-ot ért, 1802-ben 1 bika pedig 24,48 Ft-ot). Hosszú időnek kellett eltelnie és persze még viszontagságosabb időszaknak kellett elérkeznie ahhoz, hogy az egyházközségek a perselyen keresztül pótolják az erőszakosan elkobzott egyházi javak miatt megcsappanó éves bevételt. Patrónusok adakozása Igen sok és változatos anyagot lehet találni szinte minden egyes jegyzőkönyvben a helyi patrónusokról, a helybéli kis- és középnemesekről. Ugyanakkor igen sok és szép gesztus is tapasztalható részükről, amikor az egyház megsegítéséről, a lelkész eltartásáról, templomépítésről van szó, ami azt jelzi, hogy sok esetben komolyan vették a nemességükből adódó kötelességeiket az egyház iránt, bár olykor némelyik viselkedésén átüt a kicsinyesség, kapzsiság, rosszindulat, veszekedési szándék stb. Persze nem fogjuk itt alább kimeríteni az egyház/lelkész-patrónus viszony minden részletét (pedig a csak ebben a kötetben található adatok hosszú tanulmányra is elegendőek lennének), hanem néhány esetre tekintve nyújtunk csöppnyi kóstolót ebből a bonyolult viszonyrendszerből. Alább már volt szó arról, hogy a helyi kis- és középnemesek mekkora társadalmi súllyal vettek részt a helyi ügyek rendezésében, amely egyébként megmutatkozott az egyházi hozzájárulás mértékén is (háromszor több egyházi terhet kellett felvállalnia, ha azt akarta, hogy nagyobb szava legyen az egyházközség fórumán 28 7), és még természetesen több összefüggésben is lesz szó róluk, tehát a téma alapos kimerítésére itt nem vállalkozunk. Az effajta tudományos feldolgozásokban nem szokás hosszú passzusokat idézni, mégis megtesszük, mert az alábbi, színesen és gazdag fordulatokkal, novellisztikusan megírt eset igen beszédesen világít rá a patrónus-egyház sok érdekes részletére (az egyházi vezetés tekintélyétől és társadalmi súlyától kezdve el egészen addig, hogy a korabeli kisnemes és az esperes között deklaráltan egy szinten történt a társalgás, és persze meglátszik belőle a jegyzőkönyvet író egyházmegyei főjegyző irodalmi vénája is. „Ezen végezésben jelen nem lévén méltóságos Bartsai Ferentz úr - írja az egyházmegyei főjegyző 1771-ben Marossolymoson minthogy ezen az órán nem is volt idehaza, hanem a visitationak follyása alatt megérkezvén, tiszteletes esperest uram, én és tiszteletes Bitai Benedek uram látogattuk különösön maga méltóságos úri házánál, maga ebéd felett lévén asztalnál, mi pedig már ebédlettünk vala titulatus Brádi Sándor úrnál. Jelentettük, minémü végezés lett a parochialis ház dolgában, és minémü segítséget ígértenek titulatus Brádi Sándor, Vadas Móses és Goró Miklós uraimék, kértük, hogy maga a méltóságos úr is, mint fő possessor és patrónus úr declarálná magát, mit fogna conferálni azon szent végre, tőn ilyen kedvetlen feleletet: Kegyelmetek nem keresik meg az alkalmatosságot, és nem ban 17,50 (1/3, 146.), 1777-ben 11,3 (m/201.), 1778-ban 14,68 (1/3. 209.), 1803-ban 14,62 (1/5. 836.) Vajdahunyad: 1773-ban 8,27 (1/3. 74.), 1774-ben 9,71 (1/3. 101.) 28 7 Erre nézve egyébként zsinati határozat is született az 1771. évi boroskrakkói generális zsinaton, ahol kimondották: Akik patronusoknak és patronoknak akarnak tartatni és úgy tiszteltetni az egyházi rendektől, legalább is három annyit tartoznak fizetni, mint egy plebeus vagy közember, nemkülönben az egyházi épületek restauratiojára s közönséges egyéb ekklézsiai szükségekre három annyit contribuálni, mint egy közönséges hallgató. ERZSI-III. 8.
