Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 3. Marosnémeti-Zejkfalva (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-3.) Kolozsvár 2007.
Az egyházközség, mint gazdasági intézmény
44 Az egyházközség, mint gazdasági intézmény considerálják az én állapotomat, hogy a magam dolgaira sem vagyok capax, hanem importuni adgrediálnak s infestálnak. Mellyre tiszteletes esperest uram par pari repositurus feleié: Én hét esztendőtől fogva szüntelen kerestem az alkalmatosságot, de azt a méltóságos úrnál soha fel nem találtam, hanem most az ideje, hogy az úr magát declarálja, és ne tartsa csak szóval az Istent s az ekklézsiát stb. Nem tetszett ez a szó az úrnak, és mondotta, hogy azt nem várta volna, s nem is illenék esperest uramhoz ollyan pungens acclusakkal élni, hanem modo placidioriis lehetne proponálni. Arra felele tiszteletes esperest uram és monda: Van harminc esztendeje, hogy flatirozok az úrnak, de nincsen semmi haszna, én többet nem flatirozok, hanem az úr resolválja magát vagy egy, vagy másfelé ad-é, s gondolja meg maga állapottyát, óráját se tudja, mikor húnnya bé a szemit, minthogy a koporsóba fél lába. Bizony, ha illyen állapotba hal meg az úr, pokolba nyittya fel a szemit, mert az úr mind Istent, mind ekklézsiát meg akar csalni stb. Dura verba, quis haec audire potest, reponálá az úr, de tiszteletes esperest uram nem remittálván semmit, tovább is urgeálá s monda: Engem ne úgy gondolyon az úr, mint privatus embert, én esperest vagyok, Isten követje, s az Istennek szavát mondom, s ha az úr ebben az állapotban perseverál, a telik az úron, amit mondottam. Voltanak több illyen beszédek is, sok volna mind leírni. Segítettem én is, amivel lehetett, mondottam: Kinek gyűjt, s kire marad gyűjteménye, sem Istenének, sem gyermekinek nem akar adni, párját nem hallottam, nem olvastam semmi írásokban, és ily könyörületlen atyát nem tudok. Átallom leírni minden apróságot, végre azt mondá elmosolyodva: Ha egy pap s egy poéta megtámadnak, do victas manus, s megköszöné a tractamentet, hogy az hidegét kiűzők, s az ételbéli adpaetitussát nagyon segíték, s maga is resolvála azon végre hfr. 120 és ígéré, hogy titulatus Brádi Sándor uramnak in primo concursu által fogja adni, sőt ha megfogyatkoznék az ekklézsiának költsége, s amiatt a munka megakadna, többel kész lészen segíteni. Megköszönök és maga asztaltól felkelvén, s belső házába bévivén, elbúcsúzánk s eljövénk." 28 8 Nem egyedülálló jelenség, számtalanszor megismétlődik ez a vizsgált időszakban: lelkész és tanító egyaránt sokszor panaszolja, hogy a patrónusok nem adják meg a konvencióban megígért bérüket, vagy évekig késnek azzal. Viszont pozitív példák is akadnak szépszerével: anyagilag támogatják a parókiaépítést, készpénzt és földterületet adományoznak erre, önzetlenül felvállalja az épületek karbantartását stb. 28 9 Pénzgyűjtő körutak A kor általános egyházi gyakorlata volt az, hogy nagyobb kiadásokra (általában építkezésekre) nemcsak a helyi pénzalapokat mozgatták meg (melyek a terménygazdálkodásra épített mezőgazdasági rendszer miatt eléggé szűkösek voltak, amit már említettük), hanem a szűkebb és tágabb értelemben vett tájegységek egyházközségeinek kasszáit is. A gyakorlatban ez úgy történt, hogy valamelyik gyülekezeti notabilitás (leggyakrabban a tanító, de nemcsak) nyakába vette a világot és Erdélyt bejárva segélyt gyűjtött a meghirdetett célra. 1773-ra Rákösd temploma igen romos állapotba került, a gyülekezet vállalta ugyan a javítási munkálatokat, de előre látta azt, hogy kevés pénzt lesz képes csak áldozni a munkára, ezért a vizitáció így rendelkezett: nem lévén pedig arra elégendő tehetségek, tiszteletes loci minister őkegyelme minden industrial adhibeáljon [iparkodjék], s bizonyos emberek kiküldessenek alamizsnakérésre. 29 0 A templom javítására tervbe vett gyűjtőutat a helyi tanító vállalta fel, s miután a királyi jóváhagyás megérkezett, még 1780-ban útnak indult és 148 Ft 28 8 HuZaL-Jkv. 1/3. 25-26. 28 9 Uo. 1/3. 55-56., 1/3. 24-26., 1/3. 67., 1/4. 120. stb. 29 0 Uo. 1/3. 73.
