Wencz Balázs: A Magyar Kommunista Párt Komárom-Esztergom vármegyei politikája 1945-1948 között (Esztergom, 2016)

IV. A kommunista pozíciószerzés 1945-1947-ben - 2. Az MKP első vármegyei konferenciája

beszélve arról, hogy a rendőrségnél sem ment tökéletesen végbe a tisztek és altisz­tek leigazolása. ”337 Raj к László tehát viszontválaszában igyekezett meggyőzni arról a vármegyei kommunistákat, hogy kézben tartják a földosztás során felmerülő problémák kezelését, a rendőrséggel kapcsolatban pedig kitért az igazolási eljárá­sok kudarcára, melynek következtében valóban számos olyan rendőr tartozhatott továbbra is a testülethez, akik már 1945 előtt is teljesítettek szolgálatot. Ezután a küldöttek elfogadták a konferencia határozatát mely a következő pon­tokat tartalmazta: „1. A konferencia küldöttei örömmel és lelkesedéssel fogadták el pártunk irányvonalát. Az értekezlet követeli az infláció elleni erélyes harcot. Az infláció terheit viseljék a gazdagok. A konferencia helyesli a kötött gazdálkodásra való áttérést. A korszerű anyaggazdálkodás és a spekuláció letörésére a konferencia követeli a szénbányák államosításának gyors befejezését. Valamennyi bányaág - elsősorban a bauxitbányák - államosítását, a bányákhoz tartozó feldolgozó üze­mekkel együtt. Továbbá az erőműtelepek, olajforrások államosítását, s a Ganz Művek rimamurányi és Weisz Manfréd üzemek állami kezelésbe vételét. 2. A konferencia követeli a közigazgatási apparátus létszámcsökkentését. Köve­teli a hadsereg és főként a tisztkar 80 000-es létszámának lecsökkentését legfeljebb 10 000 főre. Tiltakozik az új gazdák földjeinek bármilyen címen való visszavétele ellen. 3. A konferencia örömmel fogadja Rákosi elvtársunk rádiófelhívását az ország bányászaihoz. Az értekezlet bányász küldöttei vállalják az ország újjáépítését el­döntő széncsatát. Nógrádi elvtársnak adott ígéretéhez híven március 15-ig Tatabá­nya széntermelését napi 500 vagonra emeli fel. ”338 339 A határozat elfogadása után került sor a vármegyei pártválasztmány tagjainak a megválasztására melynek név szerinti összetételét a következő táblázat illusztrál­22. táblázat. A vármegyei végrehajtó bizottság és a pártválasztmány tagjai és póttagjai ___________________A pártválasztmány tagjai és póttagjai________________ Barta István, Bottyán István, Csapucha Mihály, Döme Piroska (nőfelelős), Elek János, Flórián Gusztáv (propagandista), Földes Mártonné, Friedmann Mátyás, Gedö János, dr. Hadanich Gyula, dr. Hacker György, Hauer István (tömegszerve­337MNL KEML XXXV. ffcs. 23. f. 3. ő. e. Esztergom-Komárom Egyesített Vármegyék (sic!) MKP szervezetének első konferenciája, 23. o. 338 Uo. 25.0. 339PSZL 274. f. 16. áll. 176. ő. e. Vármegyei bizottságok és pártszervezetek. Komárom-Esztergom vármegye, 45. о. 95

Next

/
Thumbnails
Contents