Wencz Balázs: A Magyar Kommunista Párt Komárom-Esztergom vármegyei politikája 1945-1948 között (Esztergom, 2016)

V. Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választások - 5. A "kékcédulás" választások eredményei

telepes községekben dolgoztak e tekintetben összeíró biztosaink elég ügyesen, oly módon, hogy a reakciósoknak nem adtak számláló lapot, vagy lehetőleg kitöltetle­nül vették át tőlük a számlálólapokat. Általános tapasztalatom volt, hogy nagyon sok esetben féltek elvtársaink a törvény ránk nézve kedvező megkerülésétől, sokszor magyarázásától, inkább csak arra vigyáztak, hogy nehogy megüssék a bokájukat és nem arra, hogy miként lehet a választójogi törvény kedvező magyarázásával ne­künk előnyöket biztosítani. Sok helyütt észleltem összeíró biztosainknál azt a félel­met, hogy a megjegyzés rovatba történt bevezetéseiket nekik kell majd bebizonyíta­ni és ezért ők bűnvádi úton felelősségre lesznek vonhatók. ”794 A választási kampány végének közeledtével kisorsolták az országgyűlési vá­lasztásokon induló pártok szavazólapon szereplő sorszámát is, melyek a követke­zők: 1. Magyar Kommunista Párt, 2. Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, 3. Szociáldemokrata Párt, 4. Nemzeti Parasztpárt, 5. Keresztény Női Tábor, 6. Demokrata Néppárt, 7. Magyar Függetlenségi Párt, 8. Magyar Radikális Párt, 9. Független Magyar Demokrata Párt, 10. Polgári Demokrata Párt. 5. A „kékcédulás” választások eredményei Az MKP vezetői a kizárások ilyen tömeges alkalmazásával sem érezték bizto­sítva a választási győzelmet, éppen ezért úgy határoztak, hogy nagyszámú hamis szavazat leadásával - mely valószínűleg Farkas Mihály ötlete volt - is hozzájárul­nak célkitűzéseik eléréséhez. Úgy döntöttek, hogy terveikbe bevonják a Baloldali Blokk másik nagy pártját, a Szociáldemokrata Pártot is, hogy egy esetleges bot­rányban együtt osztozzanak a politikai felelősségben. A szociáldemokrata pártban Marosán György irányította az akciót. A két párt felsőbb vezetésében meg is szüle­tett a megállapodás 60-60 ezer hamis szavazat leadásáról. Augusztus 28-án azon­ban mégis úgy határozott a szociáldemokrata pártvezetés, hogy nem vesz részt az akcióban. Döntésüket valószínűleg azért hozták, mert a pártközpontba bejelentés érkezett arról, hogy az állami nyomdában megközelítőleg félmillió névjegyzékki­vonatot készítettek. Tehát a nekik szánt 60 ezer névjegyzékkivonat csak a töredéke volt annak, amit a kommunista párt akart felhasználni.795 Ettől függetlenül az MKP központjában elkészítették a pontos tervet az akció végrehajtására, melynek értel­mében 12 260 szavazónak 4729 körzetben, 208 693 hamis szavazatot kellett leadni. Komárom-Esztergom vármegyében 5000 hamis szavazat leadását vették tervbe, 180 szavazó bevonásával, 80 körzet felhasználásával. A leadandó szavazatok szá­ma székhelyen 1800, községekben 3200, az ehhez mozgósított szavazók száma 794 795 Uo. 44. o. Földesi-Szerencsés: Halványkék választás. Magyarország — 1947... 26-30. o. 180

Next

/
Thumbnails
Contents