Wencz Balázs: A Magyar Kommunista Párt Komárom-Esztergom vármegyei politikája 1945-1948 között (Esztergom, 2016)
V. Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választások - 4. Az adminisztratív visszaélések végrehajtása
A 31-36. táblázatok adatai alapján az is kétségtelenül kijelenthető, hogy a kommunisták elérték a legfontosabb célkitűzésüket, vagyis sikeresen megszerezték az elnöki és a jegyzői pozíciók jelentős részét. Ennek birtokában nem maradt más hátra, mint véglegesíteni a választói névjegyzékeket. Az összeírás során elsősorban a szociáldemokratákat sújtották a 10-12 ezer német nemzetiségű szavazó kizárásával, mivel ezeknek a választópolgároknak a 90%-a az ő szavazótáborukat erősítette.790 A sváb kérdés állandó napirenden szerepelt az MKP vármegyei vezető testületéinek ülésein is, éles, már-már gyalázatos stílusban elmondott kirohanásokat kiváltva az apparátus tagjaiból.791 A nemzetgazdasági szempontból nélkülözhetetlen dorogi és leányvári svábok választójogával kapcsolatban felmerült panaszokkal kapcsolatban Érchegyi József 1947. augusztus 8-án kelt jelentésében azt javasolta, hogy az összeíró bizottságok a 42 091/1947. I./4 B. M. sz. rendelet értelmében kapjanak felhatalmazást arra, hogy a bányászok szavazati jogát ők bírálják el.792 Augusztus végére az összeíró bizottságok befejezték a települések névjegyzékeinek véglegesítésével kapcsolatos munkájukat, melynek eredményeképpen 17 228 szavazópolgárt sikerült adminisztratív úton távol tartaniuk a voksolástól. A következő táblázat a vármegye járásai és megyei városai szerint mutatja az ideiglenes és a végleges névjegyzékben szereplő kizárt választópolgárok számát.793 37. táblázat. A kizártak száma a vármegyében Járás/város A kizártak száma az ideiglenes névjegyzékben A kizártak száma a végleges névjegyzékben Esztergomi járás 4676 5867 Esztergom város 525 459 (!) Gesztesi járás 1183 1445 Komárom város 329 620 Tatai járás 7700 8887 Rendkívül érdekes, hogy a 17 228 választópolgár kizárása sem adott okot a helyi pártvezetőségnek a megelégedésre. Minderre kiváló példa a közigazgatási osztálynak küldött jelentés, mely szerint: „meg kell állapítani, hogy az összeíró biztosaink is túl pontosan és lelkiismeretesen végezték ezt a munkát. Csupán egyes 791 MNL KEML XXXV. ffcs. 23. f. 5. ő. e. Az MKP Komárom-Esztergom Vármegyei Bizottságának végrehajtó bizottsági üléseiről készült jegyzőkönyvek, 85. o. 792PSZL 274. f. 9. áll. 38. ő. e. A Belügyminisztérium Választási csoportjának jelentései, rádióközleményei, 33. o. 793MNL KEML XXXV. ffcs. 23. f. 34. ő. e. Az 1947. évi nemzetgyűlési választások előkészítésével és lefolyásával kapcsolatos iratok, 45. o. 179