Írásba zárt történelem. Az iratképzés ezer éve a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárában. Kiállításvezető (Esztergom, 2001)

0nótáriusok) alkalmazása. A nagyobb községek külön jegyzőt alkalmaztak, a kisebbek többen együtt egy körjegyzőt fogadtak fel. A községi közigazgatást az egész országra kiterjedően először Mária Terézia úrbéri pátense (1767) szabályozta. A törvény részletesen meghatározta a jobbágyközségek háztartását. Szabályozta a községi haszonvételek hasznosítását, a közadó kivetését a jobbágyok között, amelyre a földesúrnak felügyeleti joga volt. Ha a község közjövedelmei oly csekélyek voltak, hogy a közszükségletek fedezésére igénybe kellett venni az adófizetők hozzájárulását, költségvetést (jegyzéket) készítettek, amelyet a földesúr hagyott jóvá. A falu és az árvák vagyonának számadását évenként terjesztették a földesúr elé. Az úrbéri pátens szabályozta a földesúmak teljesítendő adókat és szolgáltatásokat is.

Az 1723. évi LXXII. te. elrendelte, hogy azok a megyék, amelyeknek nincs megyeházuk, a megyegyűlések és ítélőszékek tartására, továbbá levéltár céljaira gondoskodjanak megfelelő épületről. A levéltári iratanyag főként az 1729. évi XXV. te. megjelenését követően gyarapodott, mely elrendelte, hogy a megyei bíráskodásban és igazgatásban keletkezett iratokat évenként rendszeresen szolgáltassák be a megyei levéltárba.

Mária Terézia uralkodása alatt került sor a vármegyei levéltárak első országos rendezésére, ennek során Brunswick Antal főispán gondoskodása alatt 1773 és 1778 között rendezték Esztergom vármegye levéltárát. A 18-19. század fordulóján a levéltár II. József közigazgatási reformjai miatt és Napóleon csapatai elől többször menekülni kényszerült (Tata, Komárom; illetve Muzsla, Dejtár). A költözködések során az iratok közt kialakított rend teljesen felbomlott, ezért 1819-ben Bencsik János levéltáros újra rendezte a levéltárat.

III.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után szigorú megtorlás következett, amely a közigazgatás átszervezésében is megnyilvánult. Minden megye élére - a vármegyék autonómiáját megszüntetve - megyefőnököt neveztek ki, a járásokat a császári és királyi szolgabírák vezették, székhelyeiket pedig állandósították, mivel itt szervezték meg a járásbíróságokat, az adóhivatalokat és a fegyveres testületeket. A közigazgatást tehát szigorú központosítás, hierarchikus alá- és fölérendeltségi viszony jellemezte. A városok és vármegyék jogait csak 1861-ben állították vissza.

9