Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Személyes történelem és csoportmentalitás - Hudi József: Egy kispolgár pályafutása a 19. században
Egy kispolgár pályafutása a 19. században 83 kodott, s nemcsak a hozomány került dobra; műhelyéből is „eltűnt” a két segéd és az inas, mert hiányzott a tőke mestersége folytatásához. A Francsics-házas- pámak négy gyermeke született: három lány és egy fiú. Károly Bábi nénje után második volt a sorban, őt követte Anna és Ágnes, akik még kisgyermek korukban elhunytak.12 Hősünk gyermekkora is szinte állandó betegeskedéssel telt, ami részben összefügghetett a család zilált anyagi helyzetével. Később azonban makkegészséges lett, s egészen idős koráig nem volt szüksége orvosi segítségre. Francsics személyiségfejlődésében meghatározó szerepet játszott a családi környezet. Szülei az évek során sem tudtak ötről hatra jutni, s polgári létfeltételeket biztosítani a gyermekek számára. Jobbára „zsellérként”, albérlőként laktak másoknál. Az állandósult anyagi gondok, apja indulatos természete is akadálya volt a harmonikus házasságnak. A két kislány halála után az apa depresszióssá vált, s egy ideig az édesanyának kellett gondoskodnia a család fenntartásáról. Francsics a pápai elemi iskolának mindössze két osztályát járta ki, s mivel hanyagul tanult, édesapja úgy döntött, hogy borbély mesterségre taníttatja. 12 évesen, 1816-ban lett hősünk inas Sillinger (Schilinger Krisztián) úrnál, a pápai sebészcéh senioránál (vezetőjénél), aki egyúttal a vármegye sebészi tisztét is betöltötte. Francsics azonban nehezen tűrte a házicseléd szerepét, s emiatt több alkalommal is összetűzésbe került mesterével, aki korbáccsal akarta jobb belátásra bírni. Természetesen az ellenkező hatást érte el: csupán a fiú agresszivitását növelte. Francsics 1820. december 31-én szabadult fel az inas sorból, s mint segéd megkezdte vándoréveit. 1827-ig bejárta a dunántúli és felsőmagyarországi városokat: megfordult Szombathelyen, Kiscellen, Győrött, Pesten, Pozsonyban, Érsekújváron és Nyitrán, majd visszatért szülővárosába, ahonnan üres vándortarisznyával, szükséges bizonyítványok nélkül érkezett Veszprémbe. Vándorévei korhely, rendetlen, megbízhatatlan legénnyé tették. Szülővárosából is adósságai miatt kényszerült távozni. Biztosítékként visszatartott iratait csak évekkel később sikerült visszaszereznie. Korábban csak a vándorló legények elbeszéléseiből ismerte Veszprémet, mint „szegény, girbe-gőrbe, elszórt, fertelmes ronda, nyomorult várost”, ettől fogva azonban - egy rövid fővárosi kitérőtől eltekintve - 1880-ban bekövetkezett haláláig otthona lesz a megyeszékhely. Veszprémbe, Halas János úr műhelyébe kerülésétől kezd megváltozni. Megismerkedik a református iparoscsaládból származó Jákói Zsófiával, későbbi élettársával, aki 1853-ban a felesége lesz. A sánta varrólánynak köszönhető, hogy Francsics 1832-ben végképp felhagy a korhelységgel, s nemesebb foglalatossággal tölti idejét. Olvas és kertészkedik, Zsófi 12-15 éves serdülő lányok 12 Az adatokat Francsics közli. A család pontos leszármazását a kötet közlésekor fogom pontosítani. Érdekességként megjegyzem, hogy Francsics elhallgatta a család múltját: apját elszórt megjegyzéseiből ismerjük meg, nagyszüleiről egy szót sem írt, holott a nemesi hagyomány általában 3-4 nemzedékig is visszanyúlt az időben.
