Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Személyes történelem és csoportmentalitás - Czieger András: A bukott politikus
A bukott politikus 75 leköszönni, de majd találok módot a tisztességes megválásra, nem érdemel a párt tőlem mást, csakis a Felségért maradnék...”20 A méltó távozásra alkalmas pillanat azonban egyre késett, Lónyay és miniszterei között kölcsönös bizalmatlanság volt, az uralkodó, a politikustársak nem voltak hajlandók kiállni a kormányfő mellett, aki már egy nappal Csernátony felszólalása előtt ezt jegyezte fel naplójába: „Azt elmondhatom, hogy állásom nehéz, nem sikerült egy év alatt az átvett helyzetet jobbra változtatni... [a miniszterek] bizalommal nem fogadtak, s bizalmukat megszerezni nem sikerült”21. Lónyaynak végül csak nagy nehézségek árán sikerült elérnie azt, hogy az egész kormány együtt adja be lemondását, melyet az uralkodó néhány nap múlva el is fogadott. A nyilvánosság előtt azonban ennek ellenére is világos volt Lónyay személyes bukása, hisz az új Szlávy- kabinet szinte változatlan személyi összetételben állt fel, kivéve persze Lónyayt. Lónyay egyébként már korábban is észlelte azt a bizalmi válságot, amely közte és a párt vezetése között kialakult, magánvagyonának gyarapodása miatt pedig hosszabb ideje támadásoknak volt kitéve: „... számot vetettem magammal, meggyőződésem Deáknak és nektek a főtényezőknek elmondom, ha akarjátok leszek eszköz, ha nem úgy nincs mit keresnem azon helyen, melyen vagyok, vigye a felelősséget más, ha azonban akarjátok velem együtt, úgy őszinte együttműködést kívánok [...] Te is tudod, hogy míg miniszter voltam jobban prosperáltam, mint azóta... nem megyek úgy mint elébb vagyonilag előre, kivéve a meglévő érték emelkedését, s mégis annyi méltatlan gyanúsítást kell eltűrnöm: egészséges, rendes állapot ez?” - írta Csengerynek még 1872 augusztusában.22 Összefoglalva: Miniszterelnöksége végére Lónyay csalódott munkatársaiban, a pártban és önmagában is, kudarcként élte meg miniszterelnöki tevékenységét, elszalasztott lehetőségként fogta azt fel (eddigi töretlen és meredeken ívelő karrierje csúcsán nem erre számított, elképzelései sem valósultak meg). Bukása azonban nem ezért volt végérvényes. Nem tudta személyes becsületét megóvni a folytonos és minden oldalról elhangzó rágalmaktól (pedig még a sajtótörvényt is szigorítani akarta) és ez tovább növelte a vele szemben kialakult 20 Lónyay Menyhért Lónyay Alberthez MOL. P-470. 1. tétel 1. csomó 1872. nov. 19. Hasonlóan fogalmaz két nappal később naplójában is: „Nagy önleküzdés kell ahhoz, ha valaki illy viszonyok közt egy pillanatnál is tovább marad azon állásban, melyre őt a király iránti ragaszkodás és a haza iránti szeretete állttá. Elmondhatom, nagyon kell valakinek a hazát szeretni s magát épen nem vagy igen kevéssé, hogy illy viszonyok közt kitartani képes legyen.” MÓL. Filmtár 37156. 1872. nov. 21. 21 Lónyay Menyhért feljegyzése MTAK Kt. Ms. 5307/34. 1872. nov. 17. Pauler Tivadar, a kormány tagja Lónyay helyzetéről így ír: „Lónyay szeretné még kihúzni a dolgot, de nem megy, úgy látom ellene van az intriqua a kabineten kívül és belül, és nem érdemli, hogy érette az ember kitegye magát: 'ki másnak vermet ás, maga esik belé.'” Pauler Tivadar: Napi jegyzetek II. köt. OSZK Kt. Quart. Hung. 2611. 1872. nov. 28. 22 Lónyay Menyhért Csengery Antalhoz OSZK Kt. Levelestár 1872. aug. 16.
