Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)

Személyes történelem és csoportmentalitás - Czieger András: A bukott politikus

A bukott politikus 75 leköszönni, de majd találok módot a tisztességes megválásra, nem érdemel a párt tőlem mást, csakis a Felségért maradnék...”20 A méltó távozásra alkalmas pillanat azonban egyre késett, Lónyay és miniszterei között kölcsönös bizalmat­lanság volt, az uralkodó, a politikustársak nem voltak hajlandók kiállni a kor­mányfő mellett, aki már egy nappal Csernátony felszólalása előtt ezt jegyezte fel naplójába: „Azt elmondhatom, hogy állásom nehéz, nem sikerült egy év alatt az átvett helyzetet jobbra változtatni... [a miniszterek] bizalommal nem fogadtak, s bizalmukat megszerezni nem sikerült”21. Lónyaynak végül csak nagy nehézségek árán sikerült elérnie azt, hogy az egész kormány együtt adja be lemondását, melyet az uralkodó néhány nap múlva el is fogadott. A nyilvánosság előtt azon­ban ennek ellenére is világos volt Lónyay személyes bukása, hisz az új Szlávy- kabinet szinte változatlan személyi összetételben állt fel, kivéve persze Lónyayt. Lónyay egyébként már korábban is észlelte azt a bizalmi válságot, amely közte és a párt vezetése között kialakult, magánvagyonának gyarapodása miatt pedig hosszabb ideje támadásoknak volt kitéve: „... számot vetettem magam­mal, meggyőződésem Deáknak és nektek a főtényezőknek elmondom, ha akar­játok leszek eszköz, ha nem úgy nincs mit keresnem azon helyen, melyen va­gyok, vigye a felelősséget más, ha azonban akarjátok velem együtt, úgy őszinte együttműködést kívánok [...] Te is tudod, hogy míg miniszter voltam jobban prosperáltam, mint azóta... nem megyek úgy mint elébb vagyonilag előre, kivé­ve a meglévő érték emelkedését, s mégis annyi méltatlan gyanúsítást kell eltűr­nöm: egészséges, rendes állapot ez?” - írta Csengerynek még 1872 augusztusá­ban.22 Összefoglalva: Miniszterelnöksége végére Lónyay csalódott munkatársai­ban, a pártban és önmagában is, kudarcként élte meg miniszterelnöki tevékeny­ségét, elszalasztott lehetőségként fogta azt fel (eddigi töretlen és meredeken ívelő karrierje csúcsán nem erre számított, elképzelései sem valósultak meg). Bukása azonban nem ezért volt végérvényes. Nem tudta személyes becsületét megóvni a folytonos és minden oldalról elhangzó rágalmaktól (pedig még a sajtótörvényt is szigorítani akarta) és ez tovább növelte a vele szemben kialakult 20 Lónyay Menyhért Lónyay Alberthez MOL. P-470. 1. tétel 1. csomó 1872. nov. 19. Hasonlóan fogalmaz két nappal később naplójában is: „Nagy önleküzdés kell ahhoz, ha valaki illy viszo­nyok közt egy pillanatnál is tovább marad azon állásban, melyre őt a király iránti ragaszkodás és a haza iránti szeretete állttá. Elmondhatom, nagyon kell valakinek a hazát szeretni s magát épen nem vagy igen kevéssé, hogy illy viszonyok közt kitartani képes legyen.” MÓL. Filmtár 37156. 1872. nov. 21. 21 Lónyay Menyhért feljegyzése MTAK Kt. Ms. 5307/34. 1872. nov. 17. Pauler Tivadar, a kor­mány tagja Lónyay helyzetéről így ír: „Lónyay szeretné még kihúzni a dolgot, de nem megy, úgy látom ellene van az intriqua a kabineten kívül és belül, és nem érdemli, hogy érette az em­ber kitegye magát: 'ki másnak vermet ás, maga esik belé.'” Pauler Tivadar: Napi jegyzetek II. köt. OSZK Kt. Quart. Hung. 2611. 1872. nov. 28. 22 Lónyay Menyhért Csengery Antalhoz OSZK Kt. Levelestár 1872. aug. 16.

Next

/
Thumbnails
Contents