Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Test-Lélek - Pető Andrea: Autonómia és érzelem az illegális magyar kommunista mozgalomban
Autonómia és érzelem az illegális magyar kommunista mozgalomban 357 reggel frontszolgálatra vezénylik, ahol eltűnik. Élettársa varrónő, akivel a szak- szervezetben ismerkedtek meg, és a Vörös Segély aktivistája. A lebukásnál a nőt is megkínozzák, de vádat nem emelnek ellene és 1945 után a szakszervezeti nőmozgalom egyik aktivistája lesz. A másik párról annál többet tudunk, hiszen D. P. a szociáldemokrata szakszervezeti mozgalom tagja, elsősorban a végzetes szerelem hatására illegális kommunista, a partizán-bányász ellenállási vonal megteremtője lesz. A férfi, a fiumei születésű K. J., a 20. századi magyar történelem kulcsfigurája, aki legendásan visszahúzódó és puritán életet élt. A két nőt visszaemlékezéseinek megírására különböző tényezők késztették. Az első esetben 1973-ban íródott a visszaemlékezés abból a célból, hogy a memoárírók saját emléküket megörökítsék a munkásmozgalom gyorsan változó panteonjában, a kanonizált munkásmozgalmi zsargonnak megfelelően. B. A.-né megfontoltan, minden mondatot átgondolva ír. Történetet mesél el, egyes szám, harmadik személyben. A történet főhőse B. A. a legendás, intellektusban, elméleti képzettségben és a párt hierarchiában a nő felett álló hivatásos forradalmár. B. A.-nét azonban írás közben elragadják az érzelmei, ekkor az elbeszélés átcsúszik egyes szám első személybe. Néha el kezd magáról is írni és hosszasan idéz a férfi börtönből neki küldött leveleiből. A bebörtönzött leveleit mindig nagy becsben tartották, ebben az esetben pedig a nő a levelekbe kapaszkodik, hogy a férfi él, illetve 1973-ban, hogy valaha létezett. D. P. viszont K. J. halálhírére ült le írógépéhez és szinte egy szuszra megírta szerelmük történetét. „Egészen az elején kezdem, mert mindent le akarok írni, amit csak tudok róla.'1'’ - kezdődik a szenvedélyes, töprengő visszaemlékezés folyam, akkor mikor K. J. egész életműve romokban hevert. A II. világháború idején D. P. szintén a VI. kerületi szociáldemokrata szervezet tagja volt, egyenrangú, önálló jogon politizáló nő. A két nő távolsága a férfitól is különböző. B. A.-né életét teljesen ez a kapcsolat határozza meg: a férfit ő eltartotta, óvatosan persze, hogy ne sértse meg a büszkeségét. A saját „alacsonyabbszintű” mozgalmi munkáját a Vörös Segélynél a lebukás veszélye miatt a férfi kérésére feladta. Ezek után a férfi mozgalmi munkájába besegít „a beérkező munkáslevelek stílusának kijavításában”. A férfi mozgalmi munkája kapcsán őt is kegyetlenül megkínozzák, noha lényeges mozgalmi információhoz munkája során nem jutott hozzá, s ez valószínűleg az életét mentette meg. így szabadlábon marad, de magányosan. Az egészségét, a fiatalságát, önálló mozgalmi munkáját áldozta a férfiért. A nála lényegesen idősebb férfit rendszeresen látogatja a börtönben és anyagi erején felül próbálja csomagokkal élelmezni. A másik két fiatal, egykorú kommunista között az első randevúk is a napi politizálás jegyében zajlottak, és volt mikor ez a szerelmes pár alkotta a VI. kerületi szociáldemokrata párt kommunista szervezet vezetőségét. K. J. sohasem használta ki D. P. relatív jólétét, nem fogadott el tőle még egy krumplinyomót sem, pedig a közismerten gyomorbajos férfi étrendjének minőségén ez nagyot lendített volna. Noha K. J. öccsével egy ágyban aludt, s a szobában még mosónő édesanyja is velük élt, elutasította, hogy az akkor már elvált
