Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Test-Lélek - Pető Andrea: Autonómia és érzelem az illegális magyar kommunista mozgalomban
Pető Andrea Autonómia és érzelem az illegális magyar kommunista mozgalomban 1945 után Magyarországon történetileg különleges helyzetben került sor a női választójog kiszélesítésére az ország általános demokratizálása keretében. A politikai pártok jellege, a hatalomérvényesítés mechanizmusai, a nagyformátumú női politikusok hiánya megakadályozta, hogy a „kényszerben született matriarc- hátus” politikai ténnyé váljon. A következőkben azt vizsgálom, hogy azok a nők, akik az illegális kommunista mozgalomban részt vettek, tehát elvileg minden feltétel meg volt arra, hogy az új Magyarországon autonóm politikusként lépjenek fel, miért nem tették mégsem ezt.1 Az 1945 utáni nőpolitika jellemzője, hogy abban a férfiaknak volt döntő, kezdeményező és ellenőrző szerepe. Az egyes politikai pártok nőtagozatai illetve szekciói kivétel nélkül alárendelt helyet foglaltak el a párthierarchiában. A képviselőnők száma az 1945-ös és a későbbi magyar parlamentekben messze elmaradt a társadalmilag elvárhatótól, attól, hogy ti. a háború miatt jelentős demográfiai nőtöbblet keletkezett, amely a választók között is többletként jelentkezett. A politikai élet elemzésénél hangsúlyoznám, hogy a magyar parlamentáris döntés- hozatalban a pártlojalitás volt az elsődleges. Ugyanakkor a valódi döntések nem a parlamenti frakciókban történtek, hanem a pártok szűk vezető köreiben, ahol Kéthly Anna kivételével egyáltalán nem volt nő, illetve a koalíciós egyeztető tárgyalásokon, ahová a pártok nem a női tagjaikat delegálták. A nőpolitikusok nem rendelkeztek azzal az autonómiával sem, hogy meghatározzák a számukra fontos és megoldásra megérett kérdések körét. A jóváhagyás mindig felülről érkezett, mint például a hadifogoly akció esetében is. A női érdekérvényesítés alacsony fokához hozzájárult a nők politikai tapasztalatainak hiánya is. Ugyan a különböző politikai pártok eltérő mértékben rendelkeztek képzett női politikusokkal, de a tudatos kádernevelés csak az MNDSZ-re volt jellemző, melynek célja azonban nem feltétlenül a női identitás és autonómia fejlesztése volt.1 2 A következőkben két visszaemlékezés alapján azt vizsgálom, hogy az érzelmi hierarchiák mennyiben akadályozzák a politikai autonómia elérését.3 Két kivételes nő szerelméről szól a következő történet, akik mindketten a mozgalomban találták meg életük nagy szerelmét, és ezért mindketten nagy áldozatot 1 Erről bővebben lásd: Pető A. 1999. 135-153. 2 Erről lásd Pető A. 1998a. 46-57. 3 A tanulmány korábbi változatát lásd: Pető A. 1998b. 108-120.
