Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Test-Lélek - Tóth G. Péter: Sánta Pila
Sánta Pila 321 hogy bűnös vagy ártatlan a vádlott.27 Tolna megyében a tortúra első alkalmazására 1736-ban - tehát viszonylag későn - Bonyhádon Pintér Jánosné, Bemin Katalin perében került sor. Az ügyész 1737-ben a már említett decsi boszorkányperben a Praxis Criminalis LX. cikkely, 2.§-ára hivatkozva kéri a vádlottak tortúráztatását. A tortúrát azonban nem csak rontás-vádak esetén alkalmazták. Az apari rác lótolvaj „Csigára, annak utánna pedigh Akasztófára itiltetik másoknak rettentő példájára nízve is”. Palkovics Jánosné csecsemőgyilkos pedig a tortúráztatást meg sem várva vallotta be bűnösségét: „Nem hagyom magam kínozni”.28 A megyei ítélőszéknek tehát Czompó, Sághy, Csiszér, Hrabovsky és mások személyében egy jól képzett nyomozói gárda és a boszorkányüldözéshez is szükséges és felette hasznos eljárási kézikönyv (Praxis Criminalis) állt rendelkezésére. Ezzel párhuzamosan a boszorkányperek magas aránya, a perek területi koncentrációja és a perekben részt vevők szűk köre azt mutatja, hogy a helyi lakosság igen gyakran volt kezdeményezője a boszorkányvádaknak, a vármegyei ítélőszék pedig igen gyakran volt aktív támogatója az ilyen kezdeményezéseknek. Az előzmények bemutatása után azonban folytassuk Vörös Ilona történetét. A szomszédos mezővárosban, Dunaszentgyörgyön boszorkányság gyanújával elfogták Tamás Zsuzsa zsellérasszonyt, aki közeli kapcsolatban állt Vörös Ilonával. Vörös Ilona így vallott az eseményekről: „Sz. Györgyről aligh vitték ki Paczalainét, oda érkeztem, [...] Felét is a falunak bé jártam, mikor Paczalainénak el vitelit meg mondották, s úgy szánakottam rajta mondvá(!) hogy az jó Aszony lett volna.”29 Ez a kijelentés Vörös Ilonára terelte a figyelmet. Mint már említettem 1741. március 14-én Csiszér György esküdt, aki már a szentgyörgyi tanúkat kihallgatta, Németh Péter esküdttel Paksra utazott. A vizsgálatot végzők szemléjük során igyekeztek a tárgyi bizonyítékok mellett a tanúk, sértettek, kárvallottak kihallgatásával a lehető legtöbb bizonyítékot összegyűjteni a gyanúsított bűnösségének igazolására. Az esküdtek a paksiak kikérdezésénél tehát elsősorban az őket ért károkra voltak kíváncsiak, a boszorkányság vádjához kapcsolódó boszorkányszombatról és ördögszövetségről a tanúkat nem faggatták. Ebből következett, hogy a bíróság nem is su- gallhatta az ilyen típusú szövegeket. Néha mégis akadtak tanúk, akik ilyen történeteket mondtak. A Vörös Hona ellen valló első tanú, Szlaninkai János paksi postakocsis, látomásában épp egy boszorkánymulatság kellős közepébe pottyant. Ennek az elbeszélésnek az ismertetésével tulajdonképpen az első történetünkbe ágyazva, a második történet elmesélésébe kezdek. De idézzük fel a Szlaninkai János szavait tolmácsoló jegyző szövegét: „Mégh in anno circiter 1736-dik Esztendőben Szilva érésnek ideiben, a fatens Daróczi Ferencz Uramnál szolgálván, egykor, a Palánkon 27 Kristóf I. 1998. 28 Szilágyi M. 1983. 107. 29 Schram F. 1970. 492.
