Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Munka-Szórakozás - Dusnoki József: A fordított világ mentális sémája
A fordított világ mentális sémája 235 badossága azonban általában nem jelentett lázadást és minden rendet nélkülöző anarchiát, hanem megvolt a maga saját rendje és többnyire megmaradt a szimbolikus cselekvés és tiltakozás, társadalomkritika szintjén, amely pl. hatásos paródiákban fejeződött ki, fegyverként a nevetségessé tételt forgatva. Meghatározott és körülhatárolt rituálék keretében ideiglenesen és szimbolikus formában valósította meg az egyenlőség elvét, a rendi társadalom fejtetőre állítását, fordította visszájára a hétköznapi értékrendet, profanizálta a szent dolgokat. Az ünnep ambivalens jellege abban nyilvánult meg, hogy rítusai keretet adhattak a társadalmi tiltakozásoknak, kritikának, de éppen ezáltal mederbe is terelték a szenvedélyeket, levezették az összegyűlt feszültségeket, mintegy biztonsági szelepként működve. A „communitas”-eszmény fölelevenítésével nemcsak megkérdőjelezte, viszonylagossá tette a fennálló rendet, hanem ugyanakkor meg is szilárdította azt, megújítva a közösséget, s így a társadalmi kontroll eszközeként is funkcionált, a normák megsértésével egyben megerősítve azokat. Meg kell jegyezni, hogy a karnevál világa az itt vázoltnál összetettebb volt a valóságban, így pl. a kor uralkodó, általánosan ismert eszméit, elképzeléseit is megjeleníthették, egyszerűen az ünnepi szórakozás kedvéért vagy esetleg didaktikus célzattal. Az ünnep és a különböző játékok alkalmat adtak az erőszak, az agresszivitás kiélésére és levezetésére. Ebből következik, hogy külön figyelmet érdemel e jelenségek pszichológiai háttere. Az ünnepi vidámság mögött komoly tartalmak is meghúzódtak. A társadalmi és kulturális rétegződés kibontakozásával az ünnepek megítélése, a hozzájuk való viszonyulás is differenciálódott. Már az ifjabb Plinius azt írja egyik levelében, hogy villájában van egy kis szoba, ahol nyugodtan félrevonulhat a saturnalia ünnepe idején: „s igen kellemes az itt-tartózkodás, különösen, ha saturnalia van, amikor a ház többi része csak úgy visszhangzik a zsivajtól, az ünnep pajkos hangjaitól. Mert itt én se zavarom háznépem szórakozását, ők se az én tanulmányaimat”.8 A középkori karnevál előzményeként számon tartott római satumáliának így épp a lényege maradhatott el, a szerepcsere úr és szolga között. Már itt megfogalmazhatjuk, hogy a fordított világ „társadalmi programja” az egyenlősítés, illetve a társadalom alsó és felső rétegeinek helycseréje, szerepcseréje, amelyet bizonyos ünnepek ideiglenesen és szimbolikusan valósítottak meg. (Ezt egy ideális állapot megteremtésének, illetve helyreállításának is tekinthették.) A középkor hosszú időszakában a népi ünnepekkel szembeni álláspont nem volt egységes a klérus vagy általában az elit részéről, a részvételtől a tűrésen és a keresztény felfogásnak megfelelő átértelmezésen, átalakításon keresztül az elítélésig és tiltásig terjedt a skála. Az egyházi és a világi elit egyaránt fellépett azonban a társadalmi struktúrát veszélyeztető ünnepi rendzavarások és túlkapások ellen. Az egyház részéről megfigyelhető a törekvés Plinius, Ifjabb 1966. 94.
