Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Munka-Szórakozás - Dusnoki József: A fordított világ mentális sémája
236 Mentalitástörténet Dusnoki-Draskovich József általában az ünnepek kontroll alá vonására, ezzel is a lelkek fölötti hatalom megerősítésére törekedve.9 A reneszánsz humanizmus, a reformáció és a katolikus reform egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy aló. századtól fokozatosan kibontakozzon az elit elhatárolódása a népi kultúrától. A felső, művelt rétegek és a „civilizálatlan” tömegek között Muchembled kifejezésével egy mindinkább elmélyülő „kulturális deszinkronizáció”-ról beszélhetünk, mivel az előbbieket átalakuló hétköznapi viselkedésmódjuk és erkölcsük, átalakuló műveltségük, ízlésük, vallásfelfogásuk és a 17. század végétől új tudományos világképük is elválasztotta a népi kultúrától. Az államhatalom és az egyházak a 16. századtól kezdve módszeresen törekedtek a népi kultúra reformjára, vagyis felfogásuknak megfelelő átformálására, valamint az életvitel racionálisabbá, fegyelmezettebbé tételére.10 11 A reformátorok és az olyan tudós humanisták, mint Rabelais vagy Bruegel még ismerték és érthették a népi kultúra különböző megnyilvánulásait, de a köznéptől egészen eltérő nézőpontból szemlélték és értékelték. Ahogy régebben tévesen tekintették a 16. század egyik legnagyobb festőjét „paraszt- Bruegel”-nek, úgy Rabelais-t sem lehet „népi”-nek tekinteni és egy sajátos népi vagy karneváli világszemlélettel azonosítani.11 Bahtyin szerint a karneváli ünnep a nép másik, igazi élete, „az ünnep népi kacagó oldala bizonyos fokig az általános bőséget, az egyenlőséget, a szabadságot, a jobb jövőt jelentette a mában, akárcsak a római szatumáliák, a saturnusi aranykor visszatérését”.12 E népi nézőponttal egyáltalán nincs összhangban egy Rabelais által adott leírás a karneválról: „... az emberek egyik fele álruhát ölt, hogy megtévessze a másik részt, és őrültek meg bolondok módjára rohangál az utcákon; soha ilyen zűrzavart nem láttak a természetben”.13 Bahtyin e sorokat is karneválinak minősíti és átsiklik afölött, hogy egyáltalán nem illeszthető Rabelais-ról alkotott elméletébe. A né9 Bahtyin M. 1982.; Heers, J. 1986.; Redl K. 1983.; Kühnei, H. 1987. 109-129.; Schmitt, J. C. 1979.; Duby, G. 1987. 198-227.; Chartier, R. 1984. 10 Muchembled, R. 1990. 126.; Muchembled. R. 1978.; Thomas, K. 1988b.; Elias, N. 1987.; Elias, N. 1994.; Klaniczay G. 1990. 58-87.; Chartier, R. 1992a.; Weber, M. 1982.; Delumeau, J. 1985. 237-347.; Dülmen, R. 1992. 274-285.; Dülmen, R. 1994.; Burke, P. 1991. 245-285., 315-326.; Dusnoki J. 1992.; Scribner, B. 1984.; Bércé, Y-M. 1994. 93-189.; Foucault, M. 1975.; Foucault, M. 1969.; Chartier, R. 1984.; Chartier, R. 1990. 167-188. 11 Amint azt Bahtyin teszi (Bahtyin, M. 1982. 171-172.), de az egész könyvnek ez az egyik fő mondanivalója. 12 Bahtyin, M. 1982. 103. 13 Bahtyin, M. 1982. 291. Rabelais: Pantagrueline Prognostication (Rabelais 1994. 926.). Hasonlóan negatívan ítélte meg 1534-ben a farsangot Sebastian Franck. A következőket írta: „Akkor az emberek jelmezt öltenek, mint bolondok és őrültek rohangálnak a városban, mindenféle szokatlan és fantasztikus tettet művelve, amit csak ki tudnak gondolni: aki valami bolondot kitalál, az a mester. ...igen ritka ezen a keresztény ünnepen a szemérem, az illendőség, a tisztesség, a kegyesség, és sok alávalóság történik, ám mindez elintézhető a gyónással, minden erkölcstelenség és gonoszság illőnek számít ezen az ünnepen, sőt az a helyes viselkedés.” Idézi Dülmen: Dülmen, R. 1992. 152.
