Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Munka-Szórakozás - Dusnoki József: A fordított világ mentális sémája
232 Mentalitástörténet Dusnoki-Draskovich József lis séma, Lucien Febvre kifejezésével élve az ember szellemi eszköztárának („outillage mental”) máig is egyik alkotóeleme, amely talán a bináris oppozíci- ók, ellentétpárok logikájával dolgozó gondolkodásmódra vezethető vissza.2 A bibliai bölcsességi irodalomban már az is világosan megfogalmazódott, hogy maga a valóság, a teremtett világ is antitetikus jellegű: „a rosszal a jó áll szemben: a halállal az élet, az igaznak a bűnös az ellentéte. Ha a Magasságbeli műveire nézel: párosával vannak egymás ellenében.” (Sir 33,14-15) Amennyiben a jelen világ ilyen, szembeállítva vele kigondolható egy olyan ősi vagy éppen eljövendő rend, amelyben hiányzanak vagy feloldódnak ezek az ellentétek, s akkor kiderülhet, hogy az ellentétpárokra épülő földi társadalom voltaképpen már egy megromlott fordított világ. Mindenféle emberi társadalomnak elképzelhető az ellenképe, a fordítottja: pl. a saját, áttekinthető, rendezett kozmosz határain túl egy ismeretlen, ellenséges és kaotikus világ, az élők világával szemben a holtaké, a férfiak uralta társadalommal szemben az amazonok népe vagy a nők uralma. Végül már itt utalnunk kell arra a szintén ősi tapasztalatra, amely a természetben, az emberi életben, sőt az államok, birodalmak történetében is egyfajta ciklikusságot, körforgást fedezett fel, amelynek alapja bizonyos ellentétpárok (pl. keletkezés és elmúlás, fent és lent stb.) váltakozása: egy adott állapotra az ellentéte, a fordítottja következik. A fordított világ nem korlátozódott a képzeletvilágra, bizonyos közösségek, ünnepek, rítusok és játékok a gyakorlati életbe is átültették. A kulturális antropológia egyik kiemelkedő művelője, Victor Tumer elmélete új fogalmakkal és szempontokkal járul hozzá a fordított világ problematikájának megértéséhez is.3 Tumer Van Gennep nyomán az átmenet rítusainak („rites de passage”) vizsgálatából indult ki, amelyekre az emberi élet fordulóin (születés, pubertás, házasság és halál) kerül sor. Ezeknek a rítusoknak három szakasza különböztethető meg: az első az elválasztó rítus („rite de séparation”), a második az átvivő vagy eltávolító („rite de marge”), a harmadik a beépítő vagy befogadó rítus („rite d’agrégation”). A második szakaszt Tumer liminális szakasznak, illetve rítusnak nevezi, mert ez „határállapot” jellegű, egyik állapotból egy másik állapotba, egy másik világba visz át. Jellemzői emiatt a rendellenes állapot, a státusnélküliség, a társadalmon és időn kívül állás, tehát egyfajta fordított világ uralma. Hasonló jellegű liminális szakaszok bizonyos kalendáris ünnepeknél és különböző szokásoknál is megfigyelhetők. A társadalom hétköznapi rendjével, „struktúra”- elveivel ellentétes elképzeléseket kifejező „antistruktúrák” és „communitas”-el2 Febvre, L. 1962. 157., 383.; Lévi-Strauss, C. 1962.; Bourdieu, P.: 1976. 3 Tumer, V. 1977. és Tumer, V. 1974. 231-301. Tumer elméletéről, összevetve a Bahtyinéval: Klaniczay G. 1990. 37-57., 133-164. Voigt Vilmos rámutatott arra, hogy a pozitív és a negatív előírások rendre megtalálhatók a legfelszabadultabb ünnep alkalmával is. A liminális szakaszban vagy az „antistruktúra”-”communitas” megvalósulásának első pillanataitól sem olyan egyértelmű a teljes spontaneitás és strukturálatlanság, amit Tumer hangsúlyoz: Voigt V. 1978.
