Wencz Balázs (szerk.): Évkönyv 2016-2017 - MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára Évkönyvei 24. (Esztergom, 2017)
Soós Viktor Attila: A Katolikus Egyház 1956-ban, különös tekintettel Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek szerepére
A KATOLIKUS EGYHÁZ 1956-BAN 353 hónapra, Hrotkó Gézát 3 évre, Nagy Imrét 2 évre ítélték. Tabódy István ügyét külön tárgyalták. 1963 tavaszán közkegyelemmel szabadultak. Ahogy 1956 előtt, úgy 1956 után is az egyik fő ellenségnek az egyházak, azok lelkipásztorai számítottak. Azonban az intézményi kereteken belül a pártállam szempontjából reakciósnak tartott személyeket külön figyelemmel kísérték, hiszen ők olyan tevékenységet folytattak, amelyet a pártállam nem támogatott, nem tűrt meg, hanem egyenesen tiltott és emiatt üldözött is. Az Állami Egyházügyi Hivatal és a Belügyminisztérium összefogva, kart karba öltve követte nyomon, ellenőrizte és üldözte az ifjúsággal foglalkozó lelkipásztorokat, azokat a világiakat, akik egy-egy ifjúsági csoport vezetését végezték. Nemcsak nyomon követték ezeket a vezetőket, közösségeket, ezek tagjait, hanem igyekeztek beférkőzni közéjük és tőlük, róluk minél több információt összegyűjteni. Ezeket az állambiztonság különböző szervei végezték, kiemelkedik a Politikai Nyomozó Főosztály „belső reakcióval” foglalkozó osztálya, melynek külön alosztálya foglalkozott az ifjúsággal, külön az egyházi személyekkel. Ezek egymás közt komoly információcserét, együtt munkálkodást fejtettek ki. 1956 komoly cezúra a politikatörténetben, azonban sem az egyház- politikában, sem az állambiztonsági szervek működésében nem hozott változást. Az ötvenes években megindult megfigyelések, operatív eljárások tovább folytatódtak 1956 után, néhány hét, hónap kiesett, azonban az ügynöki információszerzés, a megfigyelések, lehallgatások folytatódtak. Az egyes vezetőkre, intézményekre, közösségekre külön-külön operatív dossziékat nyitott az állambiztonság, és amikor elérkezett az idő, akkor ezen ügyeket realizálták. A forradalom és szabadságharc időszakában a főpapok első lépése a kulcspozíciókba ültetett együttműködő papoktól való szabadulás volt. Elmozdították azokból a tisztségekből őket, amelyeket nem az adott egyházmegye vezetőjének akaratával megegyezően töltöttek be, hanem felülről rákényszerítették őket, hogy olyanokat nevezzenek ki magas pozícióba, akikkel nem szívesen dolgoztak együtt. 1956. november 4-e után az egyházak vezetésében visszarendeződés történt, az elmozdított személyek visszatérhettek pozíciójukba, vagy helyettük megbízható, a pártállamhoz lojális személyek kerültek. Az egyházpolitikát intézményi szinten végrehajtó Állami Egyházügyi Hivatal vezetésében 1956 végén, 1957 elején nem történt változás, de ez nem azt mutatta, hogy az 1952-től az ÁEH-t irányító Horváth János minden szinten megfelelt a Párt elvárásainak, sőt, az ÁEH 1956 előtt állandó személyi problémákkal, nehézségekkel küszködött. Úgy oldotta meg az MSZMP és a Kádár-kormány a kérdést, hogy 1956. december 31-ével megszüntették az ÁEH önállóságát és a Művelődési Minisztérium egyik főosztálya lett Egyházügyi Hivatal néven. Jelentős létszám- csökkenés következett be az Egyházügyi Hivatal életében, de 1959-ben nemcsak az ÁEH önállóságát állították vissza, hanem létszáma is visszatért az 55-60 fő közötti
