Évkönyv 1995 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 3. (Esztergom, 1995)
Varga László: Iskoláztatás a zsidóság körében a századfordulón
Más szóval azt vizsgálja, hogy a gazdaság egyes ágai a keresőknek hány százalékát foglalkoztatja, s annál fejlettebbnek ítéli az adott társadalmat, minél nagyobb az iparban, a kereskedelemben és a hiteléletben, valamint a közlekedésben tevékenykedők aránya elsősorban a mezőgazdaság rovására. Ha e kritérium alapján vesszük az első világháború előtti Magyarországot, a történész nem létező górcsöve alá, akkor konstatálhatjuk, hogy az ország az európai középmezőny alján helyezkedett el, élesen elválva a legfejlettebb, de ugyanígy a legfejletlenebb európai országoktól. Ezt a megállapítást számos más társadalmi és gazdasági adatsorral alá lehet támasztani. A hazai zsidóság ebben a struktúrában jóval fejlettebb képet mutat, hiszen náluk például az országos adaghoz viszonyítva a keresőknek csak tizede foglalkozott őstermeléssel. S bár ez az arány valóban tükrözi a zsidó népesség említett polgárosodottságát, mégis óva intenék attól, hogy ebből a tényből bármiféle túlzott következtetést vonjunk le. A polgárosodottság másik gyakran alkalmazott mércéje, az urbanizáció és ez különösen akkor nem hagyható figyelmen kívül, ha a zsidóság társadalomtörténetéről van szó. "Hiszen nem város az! - írja Mikszáth Bábaszékról - még zsidó sincs benne! Ahova pedig zsidó nem telepszik, annak a helynek nincs jövője, az már csakugyan nem városnak való." A zsidók városba tömörülésére már sokféle magyarázat született, kezdve a zsidó "néplélektől", egészen a jellegzetes zsidó foglalkozásokig. Komlós Jenő szerint azonban a magyarázat nem ennyire profán: "Mindenekelőtt tanítani - pontosabban taníttatni - akarták gyermekeiket és gyülekezetet alkotni az Úr imádására. És földet vásárolni, amelyben elhantolhatják halottaikat, élni az Örökkévaló tanításai és Tóra parancsai szerint." Ha a századforduló időszakára az urbanizáció vizsgálatánál kiemeljük azokat a településeket, amely közigazgatási státuszuk szerint városnak számítottak, tehát az ún. törvényhatósági joggal rendelkező városokat és a rendezett tanácsú városokat, s ezt kiegészítjük azokkal a településekkel, amelyeknek a lélekszáma 1910-ben elérte a 10.000 főt, akkor a századfordulót övező 20 évet vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a fenti értelemben városnak és nagytelepülésnek tekintett községekben 1890-ben a magyarországi zsidóságnak kereken 43 %-a élt, 1900-ban már több mint fele, 1910ben pedig közel 55 %-a. Csakhogy a városiasodás folyamatát - különösen Magyarországon - statísztikaüag rendkívül nehéz megragadni. Egyrészt a közigazgatási besorolás nem feltétlenül fedi azt a várost, amit az urbanizációnál figyelembe vehetünk. Másrészt a közigazgatási besorolás egy tollvonással megváltoztatható, pontosan úgy, ahogy ez a kiegyezés utáni évtizedben meg is történt Vagyis amíg korábban, mondjuk durván a kiegyezésig 81 szabad királyi város, 88 rendezett tanácsú város és 719 mezőváros volt Magyarországon, addig a közigazgatási státusz említett változását követően 25 törvényhatósági jogú és 106 rendezett tanácsú város létezett. Mondhatjuk tehát Katus László nyomán, hogy "a rendezés nyomán kialakult új városhálózat már jobban megfelelt a kapitalizálódó gazdaság és a polgárosodó társadalom tényleges urbanizációs viszonyainak", csakhogy, bármennyire is jobban megfelelt a polgári társadalom kritériumainak, de azért mégsem volt azonos azzal.
