Évkönyv 1995 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 3. (Esztergom, 1995)

Varga László: Iskoláztatás a zsidóság körében a századfordulón

"igazodott", hanem az uralkodó nemzethez, vagyis a magyar lakossághoz. Feltűnő ugyanakkor a zsidó "átlag" különbsége azokon a területeken, főleg városokban, ahol viszonylag alacsony a zsidó lakosság számaránya. Ennek okai pontosan csak helytörténeti szinten deríthetők fel, inkább csak hipotézisként fogalmaznám meg, hogy ahol a zsidók valamüyen okból "kiszorultak", ott csak az átlaghoz képest képzettebbek, tudtak gyökeret ereszteni. Ezzel nyilván ott újabb tápot adtak a helybéli antiszemitizmusnak. Már a megyék egyszerű összehasonlításánál is feltűnő, hogy pl. abban a küenc megyében, ahol éppen a legmagasabb az írni-olvasni tudó zsidók aránya, lélekszámuk elmarad az országos átlagtól. így azokban a megyékben, ahol arányszámuk mindössze 1 % körül volt, az összlakossághoz képest 41 %-kal többen tudtak írniolvasni : Szebenben és Nagy Küküllőben valamint Udvarhelyen, 70 %-kal többen Temes megyében, 80 %-kal többen Csík megyében, 114 %-kal Krassó-Szörényben, 142 %-kal Arad megyében és Huny ad vármegyében már egyenesen 241 % volt ez az arány , ez a különbség. Az összlakosság és a zsidók írni-olvasni való tudását összehasonlítva az a legszembetűnőbb és egyben a legfontosabb különbség, hogy a zsidóknál gyakorlatilag egyáltalán nem érvényesülnek azok a földrajzi szempontok, amelyek az összlakosságnál meghatározóak voltak. Pontosabban érvényesülnek ugyan földrajzi szempontok, sőt ezek első pillantásra még hasonlónak is tetszhetnek, valójában azonban gyökeresen más jelenségről van szó. Konkrétan a földrajzi "determináció" a Galíciától való távolsággal arányos, vagyis a bevándorlás irányától függ. Ez azt jelenti, hogy a bevándorló zsidók két típusa - leegyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy a nyugati és a keleti - még a századfordulón is viszonylag pontosan elkülöníthető földrajzüag. Ennek megfelelően a zsidók írni-olvasni tudását tekintve az ország mintegy 4-5 övezetre osztható, mégpedig olyan módon, hogy az övezet-határok a dualizmus kereken négy évtizedében szinte alig változtak. Az első övezet maga Máramaros megye, az a megye tehát, amely hosszában szinte ráfekszik Galíciára, s ugyanakkor határozottan elkülönül a vele szomszédos megyéktől. Máramarosban 1880-ban a zsidó lakosságnak még 15 %-a sem tudott írni-olvasni, a századfordulón pedig éppen csak megközelítette a lakosság negyedét, s a 6 éven felüli népesség harmadát Máramarosban élt viszont 1890-ben a hazai zsidóság 6,4 %-a. A másik övezetet a Galíciával és Bukovinával közvetlenül határos terület alkotta, vagyis a közvetlenül határos megyéken túl, magába foglalta az azokba beékelődött megyéket nevezetesen Ung, Bereg, Ugocsa, Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármegyéket Ezekben az írni-olvasni tudók aránya a zsidó népességen belül kereken egyharmad körül mozgott és 1900-ban sem érte el a lakosság felét Ez a második övezet tehát az egyik oldalon Máramarostól, a másik oldalon pedig a következő övezettől is markánsan különbözött. 1890-ben ebben az ún. második övezetben élt a hazai zsidóság 9 %-a. A harmadik övezet mintegy gyűrűt képezett az előzők körül, mondhatni, ez alkotta a galíciai bevándorlás második vonalát: Sáros, Zemplén, Szabolcs, Szatmár,